A kabaré regénye/Párizs, 1913

Előszó

Utószó

"Nagy Endre az egyetlen beszélő írónk. A könyveit hamar elfelejtik. A szavai megmaradnak. Ki emlékszik már rá, hogy ő írta A birsi vándorforrást, az Apostol, a Hódságot és a Misokai földkirályt, de egy-egy vicce, egy-egy tréfája, bonmója szállóigévé vált." Ez, a Színházi Élet 1918-as évfolyamából való idézet összefoglalja Nagy Endre pályáját, az utókor, az egykori kritika, és az irodalomtörténet sokáig véglegesnek mutatkozó ítéletét már akkor, amikor az író előtt még jó néhány alkotó évtized áll. Műfajteremtő eredetiségét, tehetségét, amellyel jóformán a semmiből létrehozta a magyar kabarét, ő maga mindig is mellékesnek gondolta. Hosszú időn át szinte kizárólag a megélhetés, a pénzkereset kényszereként tekintett színészkonferansziéi fellépéseire, humoros írásaira és ma már mondhatjuk: rendezéseire is. Maradandó, igazán magas színvonalú, a mérvadó irodalmi folyóirat, a Nyugat élvonalába tartozó életművek gondolt el magának, és valójában soha sem tudott belenyugodni abba, hogy pályája nem elképzelései szerint alakult.
Ugocsa megyében, Nagyszőlősön született 1877-ben. Jómódú kocsmáros családjának köszönhetően a kor szokásai szerint jogot tanult Nagyváradon, majd Budapesten. Újságírói pályáját már egyetemii évei alatt a Szabadság című lapnál kezdte. Riportokat, karcolatokat írt, részt vett a város irodalmi életében. Ekkor ismerkedett meg Krúdy Gyulával, Bíró Lajossal és Ady Endrével. Adyhoz nemcsak írói zsenialitásának, költészetének csodálata, de mély barátság is kötötte. A későbbi években Reinitz Béla által megzenésített Ady dalokon kívül saját maga is rendszeresen bemutatta, népszerűsítette Ady új verseit. Vissza