Nagy Balogh János 1874-1974

Előszó

Száz esztendővel ezelőtt, 1874. augusztus 2-án született Nagy Balogh János, és 45 éves korában, 1919. november 22-én halt meg. Személyében a legnagyobb magyar proletár művész szállt sírba. - Röviddel halála előtt a Tanácsköztársaság művészeti direktóriumának vezetői -, akik ismerték kivételes képességét - megkeresték és hivatalosan is "mesterré" nyilvánították. Valójában már addig nagy művész volt ő, de szerény alaptermészeténél fogva kerülte a nyilvánosságot, nem küldött kiállításra képeiből, nem akart a maga számára elismerést kortársaktól. Úgy gondolta, hogy ameddig tud, dolgozik, fejleszti kifejező készségét, s majd halála után a művei kapjanak megbecsülést. Ha érdemesek rá, jussanak be a múzeum falára, oda, ahol annyi szeretett művész elődjének alkotásait tanulmányozta és csodálta.
A Tanácsköztársaság idején kapott nagyszerű elismerés óta több mint fél évszázad telt el, és Nagy Balogh János életművének jelentősége egyre nőtt, egyre több megbecsülést kapott a művészeti irodalomban, és egyre több emberhez jutott el sajátos művészetének varázsa. Költők, írók, esztéták, művészttörténészek vizsgálták életét és elemezték alkotásait. Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Tersánszky Józsi Jenő, Fülep Lajos írtak róla az elsők között. 1922-ben megrendezték műveinek poszthumusz kiállítását és megjelent a róla szóló első önálló tanulmány. Elek Artur tollából. 1946-ban emléktáblával jelölték meg Kispesten azt a házat, amelyben élt és dolgozott, 1944-ben Pogány Ö. Gábor a Magyar Festészet Forradalmárai című könyvében, 1948-ban Bernáth Aurél a Magyar Művészet című folyóiratban méltatta munkásságát. 1959-ben a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40-ik évfordulóját az ő műveinek kiállításával ünnepelte a Magyar Nemzeti Galéria. 1960-ban megjelent Németh Lajos nagy monográfiája, 1962-ben a főváros tanácsa átszállította hamvait a Kerepesi temető művész parcellájába, és sírja köré Borsos Miklós emlékművét állíttatta. Vissza