Nagámi

Fülszöveg

A fát én az indulásomtól hoztam. Azt hittem, hogy mindent tudok a fáról. Elég sokat foglalkoztam ezzel az anyaggal, tudom, milyen szerkezete van, milyen tulajdonságai vannak. De aztán kiderült, hogy mégiscsak keveset tudok. Mert más a mesterség, és más a szobrászat. A fa könnyen megmunkálható anyag, de más összefüggései is vannak: organikus, élő test. Felmerül a kérdés: hogy merek ehhez én hozzányúlni, hogy merek egyáltalán belehasitani? Sok fenntartásom volt, sok megközelítési lehetőséget felvetettem, amikor rádöbbentem, hogy mit is csinálok az anyaggal: belepiszkítok az élő testbe. Kivágom, felhasogatom. Ekkor kezdtem el csinálni a háncsos szobraimat: úgy csinálni, mintha nem nagyon nyúlnék hozzá. És akkor mindegy, hogy geometrikus absztrakcióról van szó, vagy naturális aktról, mert olyan, mintha. Nem az, ami, hanem csak azt a látszatot kelti.
De egy szobor mégsem arról szól számomra, hogy látszatot kelt. Akkor tehát felmerül, hogyha hozzányúlok a fához, akkor azt hogyan,... Tovább

Fülszöveg

A fát én az indulásomtól hoztam. Azt hittem, hogy mindent tudok a fáról. Elég sokat foglalkoztam ezzel az anyaggal, tudom, milyen szerkezete van, milyen tulajdonságai vannak. De aztán kiderült, hogy mégiscsak keveset tudok. Mert más a mesterség, és más a szobrászat. A fa könnyen megmunkálható anyag, de más összefüggései is vannak: organikus, élő test. Felmerül a kérdés: hogy merek ehhez én hozzányúlni, hogy merek egyáltalán belehasitani? Sok fenntartásom volt, sok megközelítési lehetőséget felvetettem, amikor rádöbbentem, hogy mit is csinálok az anyaggal: belepiszkítok az élő testbe. Kivágom, felhasogatom. Ekkor kezdtem el csinálni a háncsos szobraimat: úgy csinálni, mintha nem nagyon nyúlnék hozzá. És akkor mindegy, hogy geometrikus absztrakcióról van szó, vagy naturális aktról, mert olyan, mintha. Nem az, ami, hanem csak azt a látszatot kelti.
De egy szobor mégsem arról szól számomra, hogy látszatot kelt. Akkor tehát felmerül, hogyha hozzányúlok a fához, akkor azt hogyan, milyen határig tehetem meg, ha egyáltalán megtehetem. De meg kell tennem, mert szobrász vagyok, és az eszközöm ez az anyag. Ez a dilemma olyan komollyá vált egy periódusban, hogy abba is akartam hagyni az egészet. Ez egy óriási csapda. Végül eljutottam odáig, hogy vannak bizonyos fenntartásaim, de nem adhatom fel. Ugyanez persze felmerül a kővel kapcsolatban is: évezredes folyamatokba hogyan szólhatok én bele, hogy képzelem én, hogy baromságokat teszek az anyagba? A krómacéllal még szadistább a dolog; a földet fel kell túrni, az anyagot ki kell szedni, energiákkal feldolgozni, azzá csinálni, ami. És akkor jövök én, a szobrász, az őrültségeimmel. Nézd a háncsos szobraimat: az az anyag, ami a felületen van, az a fának a kérge. Csak a felesleget takarítottam le, hogy olyanná váljon, ami már nemcsak egy darab fa, egy test, hanem térbeliséggel rendelkezik és gondolatisággal töltődik fel. Amikor ezt elkezdtem, akkor fontos volt jeleznem, hogy mindezt csak mértékkel teszem, tisztelem az anyagot, nem megerőszakolni akarom, hanem sokkal inkább a segítségét kérem. Ami a krómacélt, és a kettőt, a fát és a krómacélt együtt jellemzi: a két dolog fizikailag, biológiailag is hatalmas ellentét, természetesen és mesterségesen létrejöttlétrehozott elem, és én ezt ütköztetem, próbálom összefüggésbe helyezni. Ez azért is fontos, mert akár fához, akár krómacélhoz nyúlok, csak azt tehetem meg, hogy minimálisan avatkozom bele az anyagok életébe." „Azért készítek szobrokat, mert mást nem tehetek. Ez az egyetlen létforma számomra a világban való jelenléthez." Vissza