Nádsípszóló

Előszó

Nem hagyományos verseket tart kezében a tisztelt olvasó. Hisz írójuk: Poór Bálint nem természetszerűleg nőtt fel a „versek tején", hanem kemény, emberformáló környezetben, a folyók világában, a Kőröstájon. Mélyről érkezett, a tanyavilág szabadságából a nép dolgos életét hozta magával, mely ott „tollászkodik" verseiben és hívogatóan int, hogy a magyarság elszánt, kemény küzdelmét, a napi feladatok mellett még el is kell végezni, és embernek „szabad" maradni mindenáron! A becsület, tisztaság nyelvén szól. Igaz, kérlelhetetlen szavakkal, a vidékre nyomott hallgatással is. írásaiban felcsendül egy rég elfelejtett hang: a „természet-tisztaság" vetülete. Így szedi szét a dolgokat, hogy verseiben újra összerakja és bemutassa a húszas, harmincas évek tanyáit, faluját és írott történelmet nyújtson egy nép bonyolult múltjának feltárására...
Versei nem a szlogenes kicsengésű urbánus vonulatot követik. Nincsenek rafinált képei és nem nyúl a hamar durranó szó-petárdákhoz sem, hanem igen nyersen és kissé naiv-romantikusan próbálja megfújni „Nádsípját", hogy a víz madarai, az élővilág megmutatkozzon néhány őszinte, markáns versében. Messzire nyúlt gyermekkorától a gödöllői egyetemi tanulmányáig és onnét is tovább sugároznak költeményei, s egy ember életét élhetjük át, ha ezeket az írásokat komolyan vesszük, hisz minden szó, asszociációinkkal együtt is egy kerek, megmutatható élettempóhoz, ritmushoz és filozófiához tapad.
Írójuk mezőgazdasági mérnök, tudományos kutató, tájvédő, méhész és természetgyógyász, aki attitűdjeit a már-már felsejlő tehetsége atomjaiban küldi el közénk vers formájában. Természetgyógyászatában Oláh Andor költő, professzor életmódját, irányzatát követi: a vers nála „egzisztenciális" szükséglet. Vissza