Nádihegedű

Előszó

Részlet:

Máriácska a sakalóban
A Máriácska, mielőtt a sakalóba került volna, szép csipkés teritőn állt az éjjeli szekrényen. Ugy érezhette magát, mint az oltáron, mert gyertyával is udvaroltunk neki, kettővel, kis törpe tartókban és sokszor égtek a sápadt gyertyák piros hajnalokig a Szüz szobra előtt. Mert iróasztalom nem volt még akkoriban, a módját pedig, a közmondás szerint, mindennek meg kell adni, hát ott irogattam a szekrényke jó hideg kövén, kis zsámolyon kuporogva a két asszony között. A földi asszony, az enyém, szundikáló cica módjára pihegett, rózsásan virágozván a fehér ágyban s aranyzuhatagos fejét ha megcirókáltam, szememet mindig félve és szégyenlősen sütöttem le az égi asszonynak a kigyót taposó márványlábaihoz. Mert idegen volt még akkor tőlem a gonosz humor, amelynek a kigyó láttára az jut eszébe, hogy ha a jó Isten nem az almát veti tilalom alá a paradicsomban, hanem a kigyót, akkor Ádám, amennyire Évát ismerjük, a kigyót is megeszi. Liliomok nyiltak és Mária-énekek muzsikáltak akkor huszonháromesztendős szivemben, mint Szent Eleknek a legenda aureá-ban és tudom, hogy a tengeren evezők csillaga senkire se mosolygott még oly szépen e világon, mint akkorában énrám, boldog Robinzónra, aki a kis nemenjtovább ucca virágos szigetén (két szoba, közepén a konyha) fütyörészve kopácsoltam fehér csónakot az ismeretlen fekete vizekre. Vissza