Nádasdy Orsika

Előszó

Részlet a könyvből:
ORSIKÁT ELVISZIK

Anna, a hajlott hátú kis öregasszony tanácstalanul álldogált a ruhákkal megrakott asztal előtt.
- No, - mosolygott rá úrnője, - tán nem tudod, hogy hol kezdjed el? Pedig nem nagy tudomány! Alulra rakjuk a téli holmit és fölébe kerül majd a nyári. Mert hogy a telet már elhagytuk s idővel bemegyünk a nyárba is.
- Akkor a mentécskéket adjam? Vagy tán a palástot?
- A palástot! - mutatott úrnője két palástra, egy nyuszttal bélelt fekete virágos bársonyra, meg egy selyemposztóra.
Az öregasszony a kezébe adta.
- Most a mentéket!
Nagy halom mentét nyújtott feléje. De az asszony csak egy pillantást vetett rájuk és máris félretolta.
- Nem jól csinálod, Anna, lelkem! Mondtam már, hogy különítsd el a téli holmit a nyáritól! Ezeket a könnyű bélésűeket, az atlasz meg kamukából készült mentéket tedd félre. Ezek nyári menték! De azt a zöld tafotát, a violaszín, meg a gránátszínű bársonyt, meg azt a nehéz selyem, virágos tarcolánt add ide! Így ni! Ezek alulra kerülnek.
Nagy, fekete ébenfaláda állott előtte, abba helyezte a ruhadarabokat, amiket az öregasszony a kezébe adott. Legalulra tette a palástot, rá a mentéket, a kis subákat, aztán a szoknyákat. A szivárvány minden színében tarkállottak a szoknyák. Volt közöttük kék, zöld, meggyes, szegfű-, barackvirág- szederjésszínű, virágos, aranyos, meg még fehér habos selyem is.
Vissza