József Attila

Előszó

József Attila életéről, költészetéről szólni egy kismonográfia korlátai közé szorítva úgyszólván lehetetlen feladat. Szabolcsi Miklós monumentális vállalkozása, a négykötetes monográfia jelentheti azt a formát, amely e kimeríthetetlen értelmezést nyújtó életművet felöleli. Valóban könyvtárnyi ma már a szakirodalom, amely József Attila költészetének újabb és újabb értelmezéséből összeáll. Nemcsak a recepció történetiségéből, a nézőpontok változásaiból fakad a megújuló felfedező kedv, hanem a fiatal generációk termékeny rácsodálkozásából is, amelyek a maguk életigazságainak igazolását mindig megtalálják ebben a költészetben. Természetesen születtek már kismonográfiák is József Attiláról az elmúlt évtizedekben, amelyek a biográfiáról szerzett addigi ismereteket, s az életmű akkori értelmezéseit foglalták össze. Ez a könyv ugyancsak erre vállalkozik: a szerteágazó szakirodalomból leszűrhető mai József Attila-képünket kívánja megrajzolni. Jól tudva azt, hogy az értelmezés maga is történés, kontúros háttérként a recepció alakulása szolgál mintegy továbbgondolásra. A középiskolások, egyetemisták, akiknek ez a könyv elsősorban íródott, mindig is készek a kapott ismeretek újrarendezésére, az összefüggések újraértelmezésére. „Csak az olvassa versemet ki ismer és szeret" - írta a megfáradt József Attila. Nemcsak az olvassa és ne csak az olvassa! Régóta foglalkozom József Attila költészetével. Első könyvem címlapjára az „Egy, ki márványból rak falut" sort írtam fel. Akkortájt az a József Attila ragadott meg elsősorban, aki alászállt a folklór mélyrétegeibe egy elsüllyedt kultúra remekeiért, s újra csiszolta azokat az avantgárd szerkezetekben, szemlélettel. Vonzott az a nyughatatlan természet is, amely a tiszta költészet ideájától elrugaszkodva, a társadalomjobbító mozgalmak eszmei-esztétikai kalandjait is megjárva visszajutott a vers önnönvalóságáig, a jambusok erejéig. Ezért is választottam második tanulmánykötetem címéül A hetedik-et. Vissza