N. G. Csernisevszkij válogatott filozófiai művei I.

Előszó

Nyikolaj Gavrilovics Csernisevszkij élete a múlt század orosz forradalmárainak tipikus pályáját mutatja. Született 1828-ban Szaratovban. Szegénysorsú papi családból származott s így először papi szemináriumot végzett. Azután nagy nélkülözések között elvégezte a pétervári egyetemet és eleinte Szaratovban, majd Pétervárott tanárkodott. Magiszteri disszertációja nagy feltűnést keltett és nyitva állt volna előtte az egyetemi pálya. Csernisevszkij azonban igen korán a forradalmi publicisztikának szentelte életét. Munkatársa, majd szerkesztője lett a "Kortárs" című folyóiratnak, mely az ő vezetése alatt a baloldali orosz szellemi élet központjává vált. A forradalmi irodalom legjobbjai , mint Nyekraszov, Szalitikov-Scsedrin dolgoztak a lapban, szellemi irányát és ideológiai hatását azonban magának Csernisevszkijnek és barátjának, Dobroljubovnak cikkei szabták meg. A lapot 1862-ban betiltották. Ez év június 7-én elfogták Csernisevszkij és 1864 június 13-án 8 évi szibériai kényszermunkára ítélték. A törvényszéki eljárásról és az ítéletről Marx a következőket írja: "Az első bíróságban volt annyi tisztesség, hogy beismerje: egyáltalában semmi bizonyíték nincs ellene és az állítólagos bujtogató, titkos összeesküvő levelek szemmellátható hamisítványok, (mintahogy azok is voltak.) A szenátus azonban cári parancsra, legkegyelmesebben megsemmisítette ezt az ítéletet és Szibériába küldte a leleményes férfiút, aki az ítélet szerint, olyan ügyes, hogy műveit törvényesen megtámadhatatlan formában írja, s velük mégis mindenütt a mételyt terjeszti'!". Az orosz forradalmi mozgalom többször megkíséretlte kiszabadítani Csernisevszkijt, akit büntetése elszenvedése után továbbra is Szibéria elhagyatott vidékein tartottak, de sikertelenül. Végre 1884-ben megengedték neki, hogy Asztrahánban telepedjék le. 1889-ben visszatért szülővárosában, Szaratovba és itt meghalt.
Csernisevszkij elméleti esztétikai írásai, melyek e kötetben jelennek meg először összegyűjtve magyar nyelven, kritikai és publicisztikai munkásságának elejére esnek. Ilyen jellegű főmunkáját, disszertációját, 1853-ban írta; megjelentetni csak két évvel később lehetett és az egyetem, valamint a cárizmus közoktatásügyi bürokráciájának ellenséges hangulata miatt a magiszteri címet csak 1858-ban kapta meg. Közvetlenül a disszertáció megjelenése után, tehát ugyancsak 1855-ben tette közzé a "Kortársban" névtelen bírálatát saját disszertációjáról. Ez az önbírálat egyebek között azt a célt szolgálja, hogy bizonyos kérdésekben, amelyekben az egyetemi cenzúra hallgatásra vagy elmosott kifejezésmódra kényszerítette Csernisevszkijt, nyiltabban, leplezetlenebb világossággal határozza meg, műve kritikája formájában, saját álláspontját; ez elsősorban a hegeli filozófiához való viszonyra vonatkozik, ahol az egyetemi körülmények nem engedték meg Csernisevszkijnek a világos beszédet. A disszertáció 1865-ben, Csernisevszkij lefogatása után érte meg második, 1888-ban Szibériából való hazatérése után a harmadik kiadást. E kiadás előszavában Csernisevszkij főleg Feuerbachhoz való viszonyát igyekszik tisztázni; itt is, mint a legtöbbször, erősen túlhangsúlyozva Feuerbach jelentőségét saját gondolatrendszerének és kutatási módszerének egésze számára. A többi elméleti esztétikai dolgozat keletkezési ideje szintén nagyjából összeesik a disszertációval. Aristoteles "Poetikájáról" szóló írása 1854-ben jelent meg nyomtatásban (a "Hazai Napló" című folyóiratban). A másik két tanulmány csak a Nagy Októberi Forradalom után került a nyilvánosság elé (1924-ben, illetve 1928-ban). Keletkezési idejük minden valószínűség sziernt az 1853/4. évekre esik. Így ezek az írások Csernisevszkij nagy kritikai tanulmányait (Puskin, Gogol, Tolsztoj, Turgenyev, stb.) közvetlenül megelőző fejlődési korszakának dokumentumai. Filozófiai és esztétikai öszefoglalása, rendszerezése azoknak a nézőpontoknak, amelyek a nagy kritikus tevékenységét elméletileg megalapozták. Vissza