N. Csathó Gizella mesevilága

Előszó

Feleségemmel több alkalommal is arról beszéltünk, hogy elhunyt szüleinktől, barátainktól miért nem kérdeztük meg ezt vagy azt, amit már nincs kitől megtudnunk.
Az ember gyarló. Amíg fiatal, el van telve a saját problémáival, a családalapítással, a társadalmi előmenetelével, és nem gondol arra, hogy szerettei, barátai nem örök életűek.
Elhatároztuk, hogy mi majd a dolgok elébe megyünk. Felkészítjük gyermekünket és annak családját. Írunk majd egy családtörténetet, beszámolunk a tanulmányainkról, munkánkról, kapcsolatainkról.
Az élet itt is közbeszólt! Azt hittük, hogy erre a feladatra van még néhány évünk. Addig is elvisszük az unokákat azokra a helyekre, ahol dédszüleik születtek, éltek, tanultak, dolgoztak.
Erre már nem volt idő! Feleségem betegsége lefoglalta lelki és fizikai erőnket egyaránt.
Az ez évi életmű-kiállítást már korábban beterveztük - azt hittem, kettőnk feladata lesz, de végül rám maradt.
Ekkor már éreztem, hogy maga a kiállítás kevés, írott formában is kell valami nyomot hagyni. És elkezdtem a fényképeket, rajzokat, festményeket összeszedni, az eseményeket a felmenőktől kezdve kettőnk kapcsolatán át számbavenni.
Leírtam hogy az egyes eseményekre hogy reagáltunk, hogy ismerkedtünk meg, hogy töltöttünk el együtt ötven évet és hogy szenvedtük meg az utolsó napokat.
És itt jön a meditáció! Kinek is készül ez az emlékalbum?
Ha a szűk családnak, akkor kell öt példány. Ha a szakmabelieknek, barátoknak, ismerősöknek, akkor szükséges legalább százötven. Kereskedelmi forgalomba hozni nem akartam.
Az öt családi darab nem nélkülözheti az őszinteséget, a viszonylag személyes dolgokat, de mit kell tudnia a száznegyvenöt másik olvasónak?
A család is, magam is úgy döntöttünk, hogy Ticsu mesevilága a rajzai, a festményei, amelyek tükrözik lényét, tehetségét. A néhány oldalas írott szöveg az eligazodást szolgálja a képek között. A család - ha Isten segít - majd megkapja az öt példányt.
Remélem, hogy meditációmmal mindenki egyetért, amelyet ezúton is köszönök! Vissza