Muzsikáljunk együtt I.

Előszó

A négykezes játék - a közös zenélés e kellemes és könnyen megvalósítható formája - a 18. század közepe táján kezdett népszerűvé válni, körülbelül egyidőben a kalapácsszerkezetű zongora megjelenésével. Egyes zeneszerzők hamarosan felismerték az új hangszer nagyobb terjedelmű játékterének lehetőségeit. Johann Christian Bach már 1770 körül négykezes szonátát írt, s vele egyidőben Mozart apja így számol be egy levelében: "...a kis Wolfgang most komponálta első négykezes művét Londonban. Eddig még senki sem írt négy kézre szonátát..." Ki volt a kezdeményező? A legfiatalabb Bach fiú-e, vagy a kilenc éves csodagyermek? A zenetörténeti kutatások még máig sem adtak biztos választ erre a kérdésre. Legyünk hálásak mindkettőjüknek, hisz ők indították el az együttes muzsikálásnak ezt az új formáját, amely azóta is oly sok örömet szerzett a zene művelőinek és barátainak.
A nagy klasszikus és romantikus szerzők szinte kivétel nélkül írtak négykezes darabokat s nyomukban sok, ma már elfeledett kisebb mester is megpróbálkozott ezzel a műfajjal. Gazdag irodalomból válogathattunk tehát és reméljük, hogy a mai zenekedvelő ifjúság éppen olyan örömét lel a négykezes játékban, mint annak idején a kis Mozart, aki nővérével, Nannerllel nemcsak odahaza, hanem nyilvánosan is gyakran játszott négykézre. Beethoven unokaöccsével, Karllal szeretett együtt muzsikálni, Schubertnek és barátainak mindennapos szórakozásai közé tartozott a négykezes játék s a nagybeteg Schumann is vigasztalást talált abban, ha feleségével, Klara Wieckkel vagy barátjával, Brahmssal négykezest játszhatott. Vissza