Előszó
Részlet a könyvből:
"Ti azt hiszitek, hogy a Múzeumkert egy vasráccsal körülkerített kert, amelynek határa 1930-ban, amikor ezt a könyvet írom, délről a Múzeum körút, északról az Eszterházy utca, kelet jelöl a Múzeum utca és nyugatnak a Főherceg Sándor utca, de mi, akik 1887 körül voltunk tízévesek, nagyon jól tudjuk, hogy a Múzeumkert nem egy vasráccsal körülkerített kert, hanem az egész világ, amelynek határa mindenfelől a végtelenség.
Nem is Múzeumkert a neve, hanem röviden és mégis messzihangzón: Muzi!
- Jössz a Muziba? - kérdezték a gyerekek akkor egymástól.
- Ott leszek a Muziban! - hallatszott a felelet.
És a Muzi - az én gyermekkorom Muzija - sok csodálatos történetet tud, amiket a mai gyerekek már nem ismernek.
Az én Muzim előtt még lóvasút szaladt, az én Muzim előtt katonabanda masírozott a "Nájgebáj"-ba, az én Muzimat Szent Istvánkor elözönlötte a sok falusi, az én Muzimban még nem állott Arany János szobra, az én Muzimban a solferinói és königgrätzi csaták molnárkék, pantallós, szürke kabátos veteránjai állottak őrt, az én Muzimban rablót és pandúrt, hosszú métát játszottunk, versenyfutásra ott gyűltek össze Pest fiúi, tavaszkor ott volt a legnagyobb gojzi vásár, onnan indultunk verekedni a Kistérre, a messzi Fatérre, a Károlyi-palota márványcsúszdáján ott lyukasztottuk ki mind a nadrágunkat, onnan vándoroltunk ki a ligetbe a Garobaldihoz, az első indiánokhoz, akik az állatkertbe jöttek...
Mondom, egy egész világ volt a Muzi és főhőse egy villogó fekete szemű fiú, akit Pikinek hívtak.
Ennek a Pikinek a históriáit mesélem el nektek, 1930 gyermekei...
Tehát egyszer volt, hol nem volt 1887 körül..."
Vissza