Előszó
25. éve jelenik meg folyamatosan (1979 óta) a Múzeumi Kutatások Csongrád megyében c. tudományos eredményekről és a tudományos tevékenység folyamatáról szóló előadások kötete. Ez az írásos dokumentuma annak a tudományos szemlének, amelyet rendszerint minden év utolsó negyedében rendezünk meg a Móra Ferenc Múzeum Könyvtárában. A jelen kötet az elhangzott 42 előadásból 24 előadást ad közre. Ebből 1 a konferencián nem szerepelt. Az eddigi „hagyományokat" felrúgva szokatlan nyári időpontban jelenik meg a kötet. Ám, ha pályázatunkban nem reménykedtünk volna, akkor már korábbi időpontban megjelenhetett volna.
Külön örömünkre szolgál, hogy az intézményük valós tevékenységét tükrözi a kötet, mivel számos olyan cikk is van benne, amely azon szerzőktől származik, akik kollégáinkkal közös projekten- dolgozva közlik időközi eredményeiket.
Valós az a törekvésünk, hogy a tudományos ülésszak anyaga 2-3 hónapon belül megjelenjen annak megtörténte után. Ehhez azonban a kollégák szilárd elhatározása szükséges, akik azzal a szándékkal adnak elő az év végén, hogy az már kész állapotban leadható változatban van, s így igen rövid idő alatt kiadásra kerülhet.
A múzeum és megyei szervezete tudományos dolgozói többsége erkölcsi és munkahelyi kötelességének tartja az ebben való részvételt. Mégis előfordul, hogy nem a teljes munkatársi gárda szerepel a tartalomjegyzékben. Van ugyanis olyan előadás, amely bővebb terjedelmű és valamely szakágazat évkönyvében vagy országos szakfolyóiratban jelenik meg. (Lásd Zombori I., Tóth I. és Gaskó B., valamint Lengyel A. és Nagy I. stb. előadásait.)
Vannak viszont olyan szerzők, akik a korábbi kötet zárásáig nem tudták leadni tanulmányukat, így azok csak a későbbi évek kötetében látnak napvilágot. Vannak viszont olyan témák, amelyek a tudományos tanácskozáson nem hangoztak el, de fontosságuk miatt, illetőségük miatt helyük van közleményeink sorában.
A tanulmányok mellékletei általában fekete-fehér minőségben jelennek meg. Törekvésünk, hogy apró lépések taktikájával a mellékletek a kor színvonalához méltóan színes minőségben jelenhessenek meg. Ám a jelen kötet mellékleteihez sem nyertünk országos támogatást. így az évfordulós (25.) kötetben sem lehet színes mellékletünk. A kötet méretei megfelelőek, tehát abban változás nem várható.
Remélhetőleg a publikáció értékét az is növeli majd, hogy minden szerző ellenőrizte, javította a már leadott dolgozatát, így a hibák minimálisak ezekben.
A szerkesztő
Vissza