Művészfejek

Előszó

ALTDORFER
BRECHT ALTDORFER nevét a dunai iskola fogalmával szoktuk azonosítani s e fogalom hallatára emlékezetünkben azonnal egy csomó kisebb méretű, vonzó festmény merül fel, melyeken a piciny fejű és hosszúlábú alakok szinte elvesznek a dúsan burjánzó növényzet mellett s a magas fák lelógó gallyainak finom csipkézete szellemes, kacskaringós formákat ír le. A dunai iskolának ezeket a jellegzetes jegyeit jól ismerjük, de máig sincsenek eléggé tisztázva ez irány feltűnésének okai és elterjedésének módja. Az iskola legfőbb képviselője és minden valószínűség szerint megindítója a regensburgi Albrecht Altdorfer volt, de érthetetlen módon nagyon kevéssel az ő fellépése után, egyszerre több helyen, délnémet területeken és Ausztriának a Duna mentén fekvő vidékein, az övéhez nagyon hasonló felfogással dolgozik még néhány festő, egyebek között a passaui Wolf Huber is, noha talán nem is ismerték egymást, legalább is nem mindjárt kezdetben. Bizonyos, hogy Huber nem volt Altdorfer tanítványa.
Az a hang, melyet Altdorfer mindjárt legelső képein megütött, egészen új volt. A német festészetben nem találni előzményeit, hagyomány nélküli és teljesen eredeti. Nem is mondhatjuk, hogy szakított a hagyománnyal, mert olyan természetesen és magától értődőén tért rá arra, ami őt egészen egyénileg érdekelte, amit új gyönyörűséggel fedezett fel saját magának: a tájképfestésre. Tudjuk, hogy az előző időkben az érdeklődés csaknem minden heve az emberi alak felé fordult és tájképi részletek csak mint háttér járultak a kompozíciókhoz; mert ha a XV. század első felében németalföldi hatás alatt nagy és érdekes kísérletek történtek is a tájkép meghódítására, ezek a század második felében egészen háttérbe szorultak. Vissza