Művészettörténeti Értesítő 1977/2.

Előszó

Részlet a könyvből:

"Az adatokat és a műveket sajnálatosan nehéz kapcsolatba hoznunk. Szinte kizárólag a véletlennek köszönhető, hogy mi maradt meg belőlük, illetve mi és mennyi pusztult el. A pusztító vagy éppen kegyes véletlen a középkori filozófia Fortunájának szerepét játssza a művészettörténetben. Van, ahol megőrzi a nagy műveket és a rájuk vonatkozó kimerítő levéltári adatokat, autentikus feliratokat, művészjelzéseket, és egykorú pontos leírásukat is nyújtja velük a kutatónak - sokszor alaposan összezilálja egy történeti rekonstrukció elemeit - és van, amikor minden rekonstrukciót lehetetlenné tesz, mert mindent elveszejt. Az adatok és művek szerencsés megőrzése és a teljes pusztulás persze két véglet: szerencsénkre és bánatunkra ezek a legritkábbak. Köztük a lehetőségek sokasága rejtőzik - ismét szerencsés és szerencsétlen fordulatokkal.
Aki kutat, azt sokszor bizonyára csak a kutatói komolyság tartja vissza attól, hogy Fortuna gúnyának ne érezze, amikor apró és mulatságos adatokat talál lényegesek helyett, amelyeket viszont hiába keres.
A magyar egyház főtemplomában, a középkori esztergomi székesegyház szentélyében 1542-ben még állt "inter coetera eine schoene grosse tafel ufm hohen altar, ein schon tafelwerg von versetzer und vergulter tischlerarbeit im chor" - azaz minden valószínűség szerint két hatalmas szárnyasoltár is. Az ország talán legjelentősebb, mindenesetre legnagyobb oltárművei közé tartozhattak, de semmi sem maradt meg belőlük; a fenti adaton kívül még más írásos emlék sem ismeretes róluk." Vissza