Művészeti szimpozionok eredményei I.

Előszó

Az öt szobrász - Laborcz Ferenc, Schaár Erzsébet, Szebényi Imre, Varga Imre és Vilt Tibor - aki 1967 kora őszén a székesfehérvári Könnyűfémműben dolgozott hat héten át, bizonyára nem gondolta még, hogy őt öten - SZIMPOZION. Ez a szó egyszerűen nem jutott eszükbe, pedig "összejöttek", sőt, a munka hevében időnként "tanácskoztak" is (lásd: Új magyar lexikon: szimpozion - összejövetel, tudósok, művészek tanácskozása). A gyár meghívta őket, ők megnézték a műhelyeket, szemügyre vették az anyagot, a kész és félkész alumíniumgyártmányokat, érdeklődtek egy kicsit a különféle lehetséges technológiák után - aztán mindenki eltűnődött; választott, mérlegelt, döntött, tervet készített, nekilátott. Némi toporgás, csetlés-botlás, kölcsönös magyarázkodás után lassan, mintegy araszolgatva, kezdődött el a közös munka, a szobrászok és a gyári szakemberek óvatos együttműködése, mely aztán felgyorsulva, fokozatosan oldódó légkörben haladt a termékeny végkifejlet felé. Egyfajta derűs bolondokháza volt ez: az aprótermetű szobrásznő az öntőműhely óriás-üstjei közt szaladgált (magas sarkú cipőjében) az öntőmunkások hüledező statisztálása mellett; valaki egy távolabbi műhelyből érkezett, az imént elkészült "részlet"-tel kezében, a konzultációhoz vitapartnert keresve; a vitapartner viszont esetleg éppen hegesztőt, gyalugépet, szabad munkaerőt reklamált, türelmetlenül, miközben az egészet bevilágította könyörtelen reflektoraival a filmesek stábja. Vissza