Művészet és dekoráció II.

Előszó

Részlet a könyvből:
Nem kevesen vagyunk fiatalemberek Angliában, akik velem együtt arra törekszünk, hogy folytassuk és kitökéletesítsük az angol renaissanceot - jeunes guerriers du drapeau romantique, ahogy Gautier bennünket elnevezett volna, - de egy sincs közöttünk, akinek a művészet iránt való rajongása makulátlanabb és izzóbb lenne, akinek a szépség művészies átérzése finomabb és gyöngédebb lenne, - mi több, egy sincs közöttük, aki hozzám közelebb állana, - mint az a fiatal poéta, akinek verseit magammal hoztam Amerikába; bánatos versek és mégis örömtől ujjongók; mert nem azok a legvigabb poéták, akik e világ céltalan országutjait teliszórják kacagásuk sivár vetésével, hanem azok, akik a bánatukat a legszebb akkordokba tudják fonni. Mert a vigságosságnak a művészetben ez a tulajdonképen való célja - a művészi gyönyörüségnek az az elmondhatatlan lényege tudniillik, amely a költészetben például abból a forrásból fakad, amelyet Keats "a versek érző életének" nevezett; tehát a nótában a dal lelke: a meghatottság csodás erejű gyönyörüsége, amelynek gyakran a puszta zenei ihlet az inditéka; a festészetben pedig az a gyönyörüség, amelyet sohasem szabad a festmény tárgyában, hanem mindenkor csakis a festői értékekben keresnünk - a szinek fokozásában és együttjátékában, a rajz megnyugtató szépségében: ugy, hogy a mi fiatalos művészeti mozgalmunknak a festés terén való utolsó kifejlése nem a praeraphaeliták elvont viziói terén folyt le (a görög legendákból vett minden csodás alkotásuk és az olasz dalokból való mélységes misztériumok ellenére sem), hanem olyan emberek műveiben, aminők Whistler és Albert Moore, akik a rajzot és a színt a poézis és a zene eszményi magaslataira emelték föl. Mert nagyszerű festésüknek értéke a vonalnak és a színnek pusztán teremtő és alkotó erejű kezeléséből, a megnemesült kézimunkának bizonyos formájából és kiválogatásából fakad, amely munka lemond ugyan minden irodalmi reminiszcenciáról és minden metafizikai eszméről, de önmagában véve is elég ahhoz, hogy az esztétikai érzésünket betöltse, de - hogy a görögök fogalmával élje - önmagában vett végcél; munkájuk hatása hasonlatos ahhoz, amit a zene vált ki belőlünk: mert a zene az a művészet, amelyben tárgy és forma mindig egy; az a művészet, amely a lehető legteljesebben valósítja meg számunkra a művészi eszményt és amely olyan magaslatot jelent, amely felé minden más művészet szüntelen vágyakozással törekszik. Vissza