Müvészet. Erkölcs

Előszó

Részlet A Stilustörvény című műből:
A müvészek szeretik magokat az istenséghez hasonlítani, azt mondják, teremtenek, mint az isten semmiből. Azaz, hogy a Genesis sem egészen semmiből teremti a világot. Hisz az Irás szerint igazán csak az eget s a földet, meg a világosságot teremtette az isten, de a vizet nem, mert erről nem mondja az Irás, hogy teremtődött, a vizeket csak elválasztotta egymástól. Tehát már megvolt. Az anyagot meglevőnek tekintette a népfelfogás, ugy hogy a teremtés igazában csak a meglevő anyagból való alkotásban nyilatkozik. A müvész is ilyen értelemben tekinti magát alkotónak és teremtőnek. A meglevő kőből, fából vagy egyéb alaktalan anyagból alkot valamit, amibe az ihlet percében a lelkét beleheli, a saját akaratából, a maga teremtő szándéka szerint.
Ez a felfogás a müvet a müvész teremtményének tekinti, melyhez egyéb mint a müvész alkotó vágya nem kell, mert az, hogy mit és hogyan alkot, tisztán a müvésztől, annak a teremtő akaratától függ. E felfogás szerint a müvészi alkotás titokteljes fogantatás, de mindenképen kizárólag a müvész egyéniségében leli szülőágyát. Erre a felfogásra azonban rácáfol sokféle tapasztalás, főleg az a tapasztalt tény, hogy egy kulturközösségben élő népek mindenféle müvészei - a költőt, a müiparost is idesorolom - ugyanegy korszakban egyező jellemvonásokkal, hasonló jelentkezési módokon juttatják kifejezésre azt, amit mondani, ábrázolni akarnak. Vissza