Művészek és műtermek

Előszó

A modern kor budapesti (magyarországi) köztereit vizsgáló kiállítás-sorozatunk különleges témája a műteremépítészet. Mai tapasztalataink szerint ugyanis a műterem az egyik legelzártabb élettér, noha épp a kortárs művészetben figyelhetjük meg a művészet kontextus vagy közönség iránti igényét akkor, amikor a művész az alkotófolyamatot is feltárja a kitételre kerülő műalkotással-installációval, sőt, esetenként magát a műtermet állítja ki műként. Amikor pedig a műterem tervezői feladattá, építészeti témává vált, a 19. század második felében, a műtermekben folyt képzőművészeti alkotómunka közérdeklődésre tartott számot: kedvelt témája volt az újságok szöveg- és képanyagának, karikatúráinak, s elszórt irodalmi előzmények után a művészregényeknek is (Ambrus Zoltán: Midás király). Úgy is mondhatnánk tehát: a műteremből (építészeti kialakításából, életéből, berendezéséből, műtárgyaiból) megismerhető a művész ars poeticája és műve, vagy fordítva: felfedhető a műalkotásnak, a művészetnek a kor társadalmában játszott szerepe. Feltételezhető, hogy ez állt a Studio című angol folyóirat megindításának hátterében is. A 20. század során e szempontból a műterem többféle változáson ment keresztül: a századelőn műtermek építtetésével büszkélkedtek a városi önkormányzatok, később a hivatalos kultúrpolitika több időszakban is publikussá tette, mi zajlott kedvelt vagy megbízott művészeinek műtermeiben, s ezen műtermek megépítését is támogatta, miközben a szellemi élet központjaivá vagy a művészek közti kapcsolatok színhelyeivé váltak más műtermek. így ezek a privát és közszféra köztes, legendás terei lettek, megörökítve a képzőművészet, olykor a társművészetek alkotásaiban is. Persze azt sem feledhetjük, hogy egy műterem alapvetően több funkciót tölt be: az alkotómunkának, az alkotás megmutatásának, olykor növendékek alkotómunkába történő bevezetésének helye. Műhely, kiállító vagy bemutató tér és iskola - magán és köztér egyszerre. Vissza