Műtéti kockázat

Előszó

Orvosi működésünk csődje, amely annyi remény és törekvés végére visszavonhatatlan pontot tesz: a halál. Az orvosi nevelés a bonctan, a kórbonctan, törvényszéki orvostan tanításával előkészíti, ha szabad úgy mondani desensibilizálja a fiatal orvos gondolatvilágát a halál kérdésével szemben. Midőn a klinikai tárgyak tanítása elérkezik, szinte szokatlan a beteg, az élő, szenvedő lény s a halál birodalmából érkező egyszerűen tudomásul veszi, hogy ennek vagy annak a betegségnek, vagy ennek vagy annak a műtétnek a halálozási százaléka ennyi meg annyi. Tanulmányozzunk át orvosi könyvtárakat és csaknem minden oldalról szemünkbe ötlik a halál képekben, számokban, történetekben. Csak nagyon későn, vagy nagyon sokat tapasztalva jutunk el oda, hogy egyéni tapasztalatokká változtatva az addig holt halálozási százalékszámokat, erről a sötét oldalról szemlélhessük az orvosi és sebészi lehetőségeket.
Hálát kell adnom a sorsnak, hogy sebészi pályámat olyan ember mellett, olyan környezetben futhattam meg, ahol a hibát nem kellett titkolni, ahol egyetlen követelmény volt: a legteljesebb őszinteség. Volt egy olyan időszaka a sebészet fejlődésének - Istennek hála ma már túljutottunk rajta -, amidőn a tények egy részének elhallgatása, más részüknek ügyes csoportosítása a valóságot elfedte, hogy ne mondjuk meghamisitotta. Versenyfutás indult meg a halálozási százaléknak papiron való leszállítására. A papiron való győztes leszállítás az életben ugyanezen számadatoknak ijesztő emelkedését vonta maga után. Nem arra született és nem arra nevelt emberek nem megfelelő helyeken, minden áron új eljárásokkal jobb eredményeket kívántak elérni a réginél. Az eredmények rosszabbak voltak, de a közlemények, az egyedül fontos közlemények egészen másról számoltak be. Az utóbbi években frissebb, őszintébb szelek fujtak, és mi, akik veszteségeinket mindenki okulására tártuk a világ szeme elé, már nem voltunk egyedül. Mintha felszabadult volna valamilyen nagy nyomás alól az orvosi, de főként a sebészi irodalom, a szerzők meglátták, hogy hasznosat csak akkor nyujthatnak, ha tévedéseiket, hibáikat, eredménytelen törekvéseiket is közlésre bocsájtják. A hibák és tévedések oroszlánrészt emberi mivoltunkból származnak és mindaddig, míg emberi aggyal, emberi kezekkel fogjuk sebészi hivatásunkat végezni, a hibákat és tévedéseket csökkenthetjük, de meg nem szüntethetjük. Amint a tengerész térképén számára legfontosabb a hajóját veszélyeztető szirtek és zátonyok bejelölése, ugyanannyira fontos a sebész számára mindazoknak a hibáknak, tévedéseknek és veszedelmeknek az ismerete, amelyek betege életét fenyegethetik. A sebész hosszú és küzdelmes évek terhével vállain, szerény és megértő lesz. Szerény reményeiben és megértő mások hibáival szemben. Vissza