Murány ostroma/Első lopás/Jóka ördöge

Előszó

Részlet:
"Első szakasz

Álla még Murányvár szűzi épségében
Hozzáférhetetlen szikla tetejében,
Kevélyen tekintett völgye lapályára,
Veselényi Ferenc ostromló hadára.
A tábor hatalmasb erővel, mint számmal,
Mind szemen szedett nép, gazdag borostyánnal,
De, ha nem mind órjás, aki bércet szaggat,
Hogyan víhatna meg a sziklás Muránnyal?
E miatt boszúság, aggodalom, szégyen
Váltogatja egymást a vezér lelkében;
Tervre tervet épít, de mind csak hiába:
Áll Murány, a sok terv összerogy magába'.
A csapatvezérlő hadnagyok elunták
Arcpirulva nézni a napok lehunytát,
Sarkalák a vezért: hagyja e sasfészket,
Másfelé keressen könnyebb dicsőséget.
Össze voltak gyűlve szellős sátorában
Órákat veszítni hasztalan vitában,
Mert nincs oly tanácsuk, mely megingathassa
Veselényi lelkét föltett szándokában.
"Ne beszéljen nékem, monda, senki olyat,
Hogy célom nem érve innen elmozduljak,
S annyi drága időn, annyi drága véren
Vásárlott gyalázat legyen minden bérem.
"Azért kezdtem-é el, hogy végre ne hajtsam
S a magamnál gyávább kacajt üssön rajtam,
Nagy fáról mesélvén s gyönge kis fejszéről:
Veselényieknek füstbe ment tervéről?
"Vagy azért jövék-e várat ülni itten,
Hogy talán a dolgot tréfaságnak hittem,
S hogy vén napjaimra, kérkedhetés végett
Lopjak, munka nélkül, olcsó dicsőséget?
"Küzdelmet kerestem e helyen, nem álmot.
S nem feledtem ama hires vezért, Salmot,
Ki e sziklavölgyet, előbb egy századdal,
Hasztalan sokáig ülte vívó haddal.
"Elejét, utóját meghánytam tettemnek:
Csak nehéznek láttam, nem lehetetlennek:
S mit egyszer magamban föltevék előre,
Ember nem, csak Isten tántorít el tőle."
Így szólván felállott. Csakhamar utána
Gombkötő emelt szót, Fülek kapitánya;
Hallgatott a többi, nem volt szólni kedve,
Látván hogy a vezér fel vagyon gerjedve..."
Vissza