Munkácsy Mihály Krisztus-képei

Előszó

Részlet a könyvből:

Jézus szenvedéstörténete évszázadok óta fontos témája a képzőművészetnek. Templomok, kolostorok falát díszítik Giotto, Tiepolo, Tintoretto, Rubens sorozatai, múzeumok féltett kincsei Dürer, Rembrandt festményei, metszetei. A kor történései, szelleme, a festő alkata meghatározta, hogy ki, mikor, milyen témát választott Krisztus földi életéből. Tintoretto a halálon győzedelmeskedő, megváltó Krisztust, a világ urát mutatta be, akiből fényesség születik (Velence, Scuola di San Rocco: Keresztre feszítés, 1565-1566), Rubens feltekintő Krisztus alakjai ugyancsak az egyház triumphálásának kifejezői (passió képei az antwerpeni katedrálisban, 1610-1617). A reformáció a hit alapjait kérdőjelezte meg. Különösen Hollandiában vált lehetővé a biblia önálló értelmezése, az eszmei szabadság. Ez eredményezte Rembrandt addig nem látott, mélyen emberi Krisztus képeit.
Kezdetben teátrális beállítású, barokkos passióképeket festett, később, ahogy megismerte a szenvedést, a megaláztatást, Jézust, a fájdalmak emberét ábrázolta. Nem a tanító vagy uralkodó, hanem a szenvedő Jézus lett művei szereplője, az, aki szenvedésével és nem tanításával váltotta meg a világot (Levétel a keresztről, 1634 és 1651, Három kereszt, 1653, Krisztus a kereszten, 1657). Kései művein nem is annyira Jézus alakja, mint a körötte lévő tömeg fogta meg képzeletét (Pilátus bemutatja Krisztust a népnek, 1655). Vissza