Múltunk 1998/2.

Előszó

Eredeti szándékunk szerint a Múltunknak ezt a számát Erényi Tibornak, a szerkesztőbizottság elnökének kívántuk ajánlani 75. születésnapja alkalmából. A sors azonban kegyetlenül közbeszólt ő nem érhette meg ezt az ünnepnapot s jelen számunkkal már csak emléke előtt tiszteleghetünk. Erényi Tibor képviselte a folyamatosságot a folyóirat történetében: 1955 és 1962 között a Párttörténeti Közlemények alapító szerkesztője, 1963-tól 1998-ig a szerkesztőbizottság tagja, 1990-től elnöke volt A folyóirat arculatának formálásában, tematikájának változásaiban ugyanúgy felismerhető szellemi hatása, mint tudományszervező munkássága. A Párttörténeti Intézet tudományos osztályának vezetőjeként igazgatóhelyettesként majd nyugdíjba vonulása után a Politikatörténeti Intézet tudományos tanácsadójaként szerepe volt a szerzői törzsgárda kialakításában. Sok téma ötlete származott tőle, amelyek saját vagy mások alkotásaként öltöttek formát különböző műfajokban a tanulmányoktól a recenziókig. E számunkban posztumusz megjelenő tanulmánya a 82. írása, amely folyóiratunkban lát napvilágot. Amikor a 70. születésnapján tisztelgésünk jeleként közreadtuk műveinek bibliográfiáját száraz tények felsorolásával idéztük fel tudományos pályáját Most viszont már nem tiltakozhat ha leírjuk: kiváló történész volt időtálló műveket alkotott Imponálóan széles körű olvasottságára, nagy intellektusára, problémaérzékenységére támaszkodva, virtuóz módon vezette tollát A szocialista, demokrata, liberális eszmék iránt nyitott, mégsem eklektikus szellemi alkata, gondolkodásának rugalmassága megóvta a dogmatizmustól. A hozzá legközelebb eső témakörön, a magyarországi szociáldemokrácia történetén túl szakmai érdeklődése kiterjedt az egész hazai munkásmozgalom történetére, a XX. századi nemzeti történelemre. Tudományos kutatási eredményei tartósan beépültek a magyar historiográfiába. Mint ahogy igaz az, hogy a történelem az élet tanítómestere, úgy igaz az is, hogy Erényi Tibor a történelemírás mestere volt Az Intézet 1949 és 1998 között talán nem is második, hanem első számú otthona volt s távozásával olyan űrt hagyott maga után, mintha egy családtagot veszítettünk volna el. Vissza