Előszó
Az Országos Akreditációs Bizottság három évvel ezelőtt fogadta el az ELTE Bölcsészettudományi Kara Újkori Magyar Történeti Tanszékének doktori programját. Ennek alapján 1994 nyarán felvettük az első doktoranduszokat és szeptemberben már megkezdődött a képzés. Kezdetben sötétben botorkáltunk, mert hiányoztak a szükséges kari és egyetemi szabályzatok és az egyes programok vezetői a maguk elképzelései szerint formálták meg az előadások és szemináriumok rendjét, így alakították ki a PhD témákat, a vizsgák, valamint a disszertációk tartalmi követelményeit.
Mi elsősorban a tudományosság igényeit tartottuk szemünk előtt. Ezért nagy gondot fordítottunk a XIX. és a XX. századi magyar történelem forrásainak és irodalmának megismertetésére, a speciális foglalkozásokra, a tudományos feldolgozás követelményeire, s ennek jegyében több esetben is módosítottuk vagy megváltoztattuk az eredeti disszertációs témákat. Ebben a szerteágazó, de mindenképpen vonzó, az új tudományos utánpótlás irányítását végző munkában - a tanszék munkatársai mellett - neves „külső" szakemberek is kezdettől részt vettek. Ebben az összefüggésben külön is kiemelem és egyben köszönöm Galántai József, Gergely Jenő, Glatz Ferenc, Izsák Lajos, Romsics Ignác, Szabad György egyetemi tanárok, továbbá Föglein Gizella, Gergely András, Kardos József és Pajkossy Gábor docensek munkáját. Az időközben három évfolyamra emelkedett doktori képzésbe bekapcsolódtak többek között Balogh Sándor, Pritz Pál és Somogyi Éva a történelemtudományok doktorai, sőt országhatárokon túli kiváló tudósok is, többek között Benkő Samu és Egyed Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjai. Megkezdődött az egyes kari történész programok közötti gyümölcsöző együttműködés is, amelyben jelentős szerepet vállalt Urbán Aladár egyetemi tanár és Csoba Alice a Dékáni Hivatal főelőadója.
Manapság már nem elsősorban a szervezeti gondok foglalkoztatnak bennünket, inkább a tartalmi megújulás - megújítás állandóan jelenlevő igénye, a várható új követelmények. Szinte a kérdések tömege zúdul ránk, amikor például a jövő, a XXI. század kilátásairól, az értelmiség, a tudományok, benne a történelemtudomány funkcióiról, funkcióváltásairól esik szó. Eközben a jövőbelátó „újkeletű bölcsek" valóságos serege tűnik fel közéletünkben s a programok egész sorát gyártják olyannyira, hogy a gyanútlan szemlélő vagy beleszédülhet vagy a józan eszére támaszkodva alakíthatja magában a tudomány, a szakma és a maga jövőképét, felkészülésének alapelveit. Kétségtelen, hogy eközben három, egymással szoros kapcsolatban levő feladat körvonalai rajzolódnak ki számunkra. Először az egyetemesség, a világmindenség, az univerzum minél teljesebb megismerésének követelménye. Másodszor az ebben való tájékozódáshoz, eligazodáshoz szükséges komplex tudásanyag, ami döntően az interdiszciplináris tudományos megismeréssel érhető el.
Vissza