Múlt századi hétköznapok

Előszó

Miközben az 1956-tól 1989-ig tartó Kádár-korszak a történeti és politikai közbeszéd egyik központi fogalma, miközben mint a rendszerváltást megelőző, legközelebbi múlt láthatólag az érdeklődés középpontjában áll, az időszak rendszeres történeti feldolgozása éppen csak hogy megkezdődött. Legfontosabb forrásai, ha nem is hiánytalanul, de rendelkezésre állnak, történeti összegzések, politikatudományi elemzések, politikusi visszaemlékezések próbálkoznak valamiféle mérleg készítésével, a publicisztika evidenciaként használja a korszakra vonatkozó közhelyek sokaságát - ezzel szemben az alapokig leásó történeti feldolgozások száma nem túl jelentős. Egyebek mellett ezt felismerve kezdett az 1956-os Intézet kutatóinak egy része 2000- ben egy olyan kutatási programba, amely az 1956-os forradalom utáni évtized(ek) rendszeres feltárását tűzte ki célul.
A program eredetileg a „Hatvanas évek" címet viselte.1 Nem szándékoztunk az évtized, a Kádár-korszak „rendszerré" (Kádár-rendszerré) szerveződésének időszakáról valamiféle nagy összefoglalót megalkotni. Úgy véltük viszont, hogy az időszak nem érthető meg az 1956-os forradalomból közvetlenül leszűrt politikai és társadalmi tanulságok, tapasztalatok nélkül - ehhez tehát vissza kellett nyúlni legalábbis a forradalmat követő represszió időszakához. Ügy tűnt továbbá, hogy a nemzetközi feltételrendszer, különösen a posztsztálini Szovjetunió befolyása továbbra is meghatározó volt a magyar fejlődésben. Végül pedig alapvető jelentőségűek azok a tapasztalatok, amelyeket a magyar társadalom és a forradalom leverése után visszarendezkedő politikai vezető réteg a klasszikus sztálinizmus idején, az 1940-1950-es években szerzett.
E három tényező irányította figyelmünket az ötvenhat utáni évtized bármilyen szintű leírásának kulcskérdésére: a kontinuitás és diszkontinuitás problémájára. Úgy véltük, hogy a magyar társadalom 1956 után is a szovjet mintájú szocializmus „projektje" meghatározta keretek között kényszerült élni, sőt a társadalom jelentős része éppen ekkor kényszerült rá erre véglegesnek tűnő érvénnyel a mezőgazdaság 1959-1961-es kollektivizálása nyomán. Ugyanakkor e keretek között a mozgástere nagyobb volt, mint korábban.
Hasonlóképpen, a kádári vezető réteg folyamatosan üzemeltette a sztálinizmus lényegében teljes intézményrendszerét, ám gyakorlatában mind több olyan jelenség bukkant fel, amely nem illett a klasszikus rendszer üzemeltetési előírásai közé. Vissza