Magyar Kultúra 1933. szeptember 20.

Előszó

Részlet:
"Henri Bremond halála a francia katolikus irodalomnak nagy gyásza, komoly, magábaszálló gyász, amely egy munkával, harccal és misztikus vágyódásokkal betöltött életnek végén kondítja meg a búcsúzás harangjiát. Talán nem pótolhatatlan veszteség, nem valami rendkívüli vezérnek elhullása, aki szuverén akarattal dobta volna az írók seregét valami pompásan úji cél felé, de kihúnyása egy égö öntudatnak, amely az emberi lélek minden transzcendentális rezdülését az isteni szeretet fényében látta és ítélte meg. Mert pap volt és költő, noha a költői fluidum csak lelkének spekulatív tevékenységét hatotta át; pap volt a régi korok humanista szerelmével, aki még az eltévelyedettekben is meghallotta az Isten felé hullámzó lelkek ritmusát. Misztikus lélek, akit Platon megkeresztelt Erosza hatott át, aki már szülőföldjiéről magával hozta a nagy rajongók hajlamát, az Isten szépségére megrezdülő szívét, amely a szeretetben tud elmerülni.
Ez a hajiam volt az — és sokkal inkább, mint Newman kardinális hatása — amely Provence szülöttét a kritika és irodalomtörténet úji területére vezette el, hogy a vallásos nyugtalanságnak, a konverzióknak irodalmi dokumentumait tanulmányozza és hogy megírjia hatalmas művét, amely a racionalistának kendőzött francia szellemnek eddig elhanyagolt, lekicsinyelt — mert nem ismert — vágyódását és megnyilatkozását vetítette az irodalmi öntudatba. Az
Histoire littéraire du Sentiment religieux en France nem egyszerű történeti vagy kritikai munka, több annál, — vallomás vagy kinyilatkoztatás. Vallomása annak a Bremond-nak, aki a nagy gyóntatok intuitív adományával hajolt a tiszta szeretet megsebzettel felé, kinyilatkoztatása annak az egyívású léleknek, amely megrendülve vagy a felcsapó öröm szavával szemlélte ezekben az ég felé fordult lelkekben a kegyelem áradását, Isten közelségét. Mert elsősorban ez érdekelte őt, az Isten munkája az emberi lélekben, ez az égből jöVő közreműködés és az ember felnyúlása, metafizikai szomjúsága, amelyet nem az ész, hanem a lélek ösztöne irányít. Ez a misztikus rokonság iratta meg Bremond-nal Fénelon apológiáját is és választotta ki — érzékeny rezonátorként — a romantikusok tanából a katolikus vallomást.
Kétségtelen, hogy a misztikusok irodalmának tanulmányozása sokban hozzájárul ahhoz, hogy Bremond felfogása a költészetről egyre jobban elvetette a racionalizmus fogalmait és eltolódott abba a romantikus irányba, amely a költeményben az abszolutum megragadásának lehetőségét, bizonyos profán "kinyilatkoztatást lát. A gondolat nem úji és a romantikus szó csak a legközelebbi filiációt akarja ielölni. de korszerűséget adott neki a teremtő művészek egyre jobban irracionalizált lélektana és a bergsoni intuició..."

Vissza