Mrs. Parkington

Előszó

Részlet a regényből:
Odakünn havazott. Vastag, puha pelyhekben hullott a hó. A Park Avenue zaja halkan, távolian szűrődött át a zárt redőnyökön. Mrs. Parkington tükre előtt ült. Mellette fél üveg pezsgő. Milyen jó, hogy az idei karácsony végre igazi karácsonynak ígérkezik - gondolta. Igaz, holnapra kormos latyakká változik a hó és összelapátolják a nagy hókotrók, - amiket a felfuvalkodott polgármester vásárolt, - hogy a North River hullámai nyeljék el; mégis már a hó puszta gondolata is kellemes. Az embert gyermekien boldoggá és megelégedetté varázsolja a lehulló pelyhek látványa, amint tündökölve szikráznak az utcai lámpák fényében. És emlékek elevenednek fel, régi emlékek azokból a napokból, amikor a hó még nem volt csak mocskos forgalmi akadály, hanem szánkókat és lovasszánokat csalt ki a szabadba, a parkban versenyeket rendeztek és a szánok csengője szerte hangzott a városban. Gus imádta a jégvitorlás versenyeket; illett lobbanékony természetéhez. - Ha valaki 84 éves, jó az egészsége, szellemileg friss és minden este fél üveg Lanson-pezsgőt iszik vacsora előtt, annak van mire emlékeznie. A régi emlékek talán semmitmondóak öreg özvegyasszonyoknál, de az olyan romantikával és izgalmakkal telített emlékek, mint Mrs. Parkingtoné, nagyon ritkák.
Egyedül fésülködött, maga rakta be a hullámokat kedve szerint. Mindig maga ápolta haját és most, 84 éves korára sem akarta feladni szokását. Tíz évvel ezelőtt lenyiratta haját, amivel nem a divat hóbortjának engedett, hanem mert így egyszerűbben kezelhette és kevesebb gondot okozott rendbentartása. Nem szívelte a gondozatlan nőket. A rendetlenül nyakbalógó haj gyenge jellem és tisztátlan egyéniség benyomását keltette benne. Vissza