Fülszöveg
,Rmomban két macska voltam, S játszottunk egymással híg halált; Kamion elé lökdöstük ki egymást, S nevettünk rajta hosszan, gurgulázva, Labdáztunk egymás kitépett szívével, Gázkamrában hevertünk nevetve, Patkánymérget meg sztrichnint zabáltunk. Síneken véreztünk el kecsesen, Leugráltunk mindenünnen vihogva. Még a Fehér Ház tetejéről is."
1979-ben születteni Jászberényben. Elso versemet is ott mondtam tollba, bár ez ma már talán mellékes. Szolnokon nőttem fel, de 1997 óta Budapesten élek, 2000 óta pedig Belső-Ferencvárosban. Sok mindent szeretek. Kedvelem például a jó könyveket, a jó társaságot, a jó ételt és jó italt, meg efféléket. Na és persze a macskákat.
A vers titok és zene. Kevésnél kevesebb, mégis nélkülözhetetlen. Mélyebben rejtőzik, mint az első szó. Előbb csak lüktetés az idő meg az időtlen határán. Ahol az álom az ébrenléttel összecsobban. Ahol még a sejtelem is csak készül szavakba öltözni, miként Mrena Julianna verseiben, akinek elég néhány sorát elolvasni, hogy...
Tovább
Fülszöveg
,Rmomban két macska voltam, S játszottunk egymással híg halált; Kamion elé lökdöstük ki egymást, S nevettünk rajta hosszan, gurgulázva, Labdáztunk egymás kitépett szívével, Gázkamrában hevertünk nevetve, Patkánymérget meg sztrichnint zabáltunk. Síneken véreztünk el kecsesen, Leugráltunk mindenünnen vihogva. Még a Fehér Ház tetejéről is."
1979-ben születteni Jászberényben. Elso versemet is ott mondtam tollba, bár ez ma már talán mellékes. Szolnokon nőttem fel, de 1997 óta Budapesten élek, 2000 óta pedig Belső-Ferencvárosban. Sok mindent szeretek. Kedvelem például a jó könyveket, a jó társaságot, a jó ételt és jó italt, meg efféléket. Na és persze a macskákat.
A vers titok és zene. Kevésnél kevesebb, mégis nélkülözhetetlen. Mélyebben rejtőzik, mint az első szó. Előbb csak lüktetés az idő meg az időtlen határán. Ahol az álom az ébrenléttel összecsobban. Ahol még a sejtelem is csak készül szavakba öltözni, miként Mrena Julianna verseiben, akinek elég néhány sorát elolvasni, hogy megérezzük, aki ezeket a belső muzsikákat meghallotta, költő. Nem azért, mert amit kimond, végérvényes. Megmásíthatatlan és összetéveszthetetlen. Hanem mert a szavakon tiili pulzálás, mely a verseiből kihallatszik, zene. Nem trombitahang, az csak elfedi a titkot. A harsogás több mint elég, ezért elégtelen. Erősebb a pihéket sodró szellő. Az igaz vers több a lélek szeszélyénél. Majdnem-szellem. Mert ide a lélek kevés. A lélek mindig jelen idejű. Az igazi poézis pedig, ahogy Baudelaire mondta: egyszerre az ősökre való emlékezés meg a rebbenő pillanat. Egyszerre régi és új. Mrena Julianna verseiben szerelmes bolondok, ezüst szakállú rémek, sárkányt nevelő hóbortosok, álomi macskák és dögevő galambok, plakátleányok meg leo-párd-istenek, borjúnagy tücskök és kimenőruhás angyalok, dzsigolók, szobacicák és vérkandúrok hem-
zsegnek, ahogy álmainkban és mindennapjainkban. Szereti a benső tükröket, a számokat, a rozsdás szobrokat, a visszhangokat meg a gyógyfüvek illatát. Néha barlangot álmodik, mint Babits. Szereti az összetört szavakat, melyek örvénybe hullnak, hogy aztán új hangzatokká forrjanak össze. Óvatosan kikerüli a nagyotmondás csapdáit, a falvédő-érzelmességet meg a jaj-de-izgalmas szürkeséget. Mrena Julianna költő.
Szepesi Attila
Vissza