Mozgásfejlődés

Előszó

Az emberi mozgásfejlődés törvényszerűségeit különböző megközelítésben számos szakterület kutatói vizsgálták, elsősorban a pszichológusok, a biológusok, a testnevelés és sport szakemberei.
A lélektan, ezen belül a fejlődéslélektan jobbára a motorikus készségek (skills) tanulásának szentelt figyelmet, főleg a finomkoordináció területének. A mozgásfejlődést a szervezeten belüli történésként úgy tekintették, mint a mozgásminta kialakulását, finomodását, a mozgásszabályozás tökéletesedését. Egy másik irányzat képviselői a mozgásfejlődést a gyermek általános, a környezettel kölcsönhatásban változó magatartásának részeként értelmezik (Stern, 1950, Petzelt, 1951). Ők a környezet hatásait tartják elsődlegesnek, mivel a környezet által támasztott követelmények visszahatnak a gyermek mozgásfejlődésére. A gyermek mozgásos tevékenysége tehát alkalmazkodási válasz és ugyanakkor a megismerés egy formája. Sajátos a pszichológián belül a motorikus retardáció témaköre, a maga mentálretardációs és gyógyászati összefüggéseivel.
A fejlődés humánbiológiai aspektusa kezdetben főleg a testi fejlődés törvényszerűségeit tartalmazta. Az újabb irányzat a szomatikus és a motorikus fejlődést egységként értelmezi, és a gyermek fejlődése egyik legfontosabb területének tekinti.
Ebből alakult ki, vált le az az irányzat, amely a testneveléssel és a sporttal - az utóbbira vonatkozóan a sportteljesítménnyel - kapcsolatban választ keres a motorikus fejlettség szintjeire, a különböző életkori és teljesítményszakszokra. Integrálja a fejlődéslélektan, a humánbiológia, valamint a testnevelés és sport korábbi eredményeit, és így alakítja ki saját fejlődési modelljét. Vissza