Mozgás '70

Előszó

Az európai kultúra az ókori görögség fedezte fel a "minden mozog" elvét. A régészet tanúsága szerint azonban az egyiptomi, kínai, indián ősi kultikus képzőművészetek az anyagban megvalósult mű mozdulatlanságát a robbanásig visszatartott állapotaként fogják fel.
Minden kor az önmagában hordott szükségszerűségek szerint juttatja kifejezésre egyéb vágyaival, élményeivel együtt a mozgásról valókat. Az archaikus kúroszok kemény plasztikus ereje, a Parthenon frízének könnyed, szépséges ritmusába oldódik, s erre a Pergamoni oltár gigantikus izomkavalkádja felel hellenisztikus pre-barokk ritmusával.
A gótikában minden felfelé mutat, a reneszánszban a harmonikus földi arány kedves a szemnek, a barokk átcsorog és átlendül az érvényben volt mérték határain ... Hogy jó-e vagy rossz-e az ismétlődően fellépő változás? A kortársak előre-hátra elítélnek mindig ezt is, azt is. Az "átkozott modernek"-ről évszázadokkal előttünk éppúgy szó esik. A nagy folyamok már elég régen folynak a történelemben, ám "kétszer nem lehet megfürödni ugyanabban a folyóban". A futuristák a mozgást állították alkotótevékenységük középpontjába. Ugyanezt teszik a kinetikusok. De mekkora különbség a két irányzat között! A futurizmus csupa pátosz, újdonság-felkavarta szubjektivitás, a kinetizmus ellenben objektíve, szinte a mai tudomány bűvöletében keres adalékokat az interplanetáris gépkorszak emberének önismeretéhez. Az első autósok tudata körülbelül ilyen távolságra eshet a bolygóközi közlekedés korszakában élő emberétől. Ugyanez nagyjából elmondható a dadaizmus - tacheizmus, szürrealizmus - pop art, konstruktivizmus - op art egymáshoz való viszonylatában. Vissza