Mozart: Don Juan/A varázsfuvola/Figaro lakodalma

Előszó

Don Juan
A lángész időfeletti. Túlnő az iskolákon és minden skatulyán. Gyökerét és termőformáját meg lehet határozni tudományosan, de koronája csillagokba nyúlik, hova csak a sejtelem követheti. Mozart az olasz nápolyi iskola betetőző mestere operáiban. Ezt a nemzetközien hódító irányt egyesíti a francia opera és német szimfónikus zene válogatott elemeivel s olyannyira fölemeli az egész műfaj színvonalát, hogy az nála épp annyira tisztára egyénivé, mint egészen örökemberivé, univerzálissá válik. Alig van olyan egyes gondolata Mozartnak, mely közvetlen elődeinél föl ne bukkanna (a reá ható dramatikusok sorában a nápolyiak mellett főkép Gluckot és G. Bendát szokták említeni); de az egyesítés, összefoglalás mikéntje teszi Mozartot.

A varázsfuvola
A "Varázsfuvola" egy harmincöt esztendős költő műve; egy harmincöt esztendős zeneszerzőé, aki megjárva a nagy géniuszok sorsának minden mélységét és magasságát, ebben a műben számot vet egész életével, búcsút vesz tőle és elindul a halál felé. Bizonyos értelemben minden remekmű szembenézés a halállal s leszámolás az élettel; de a Varázsfuvolának fokozottan ez a jelentősége Mozart oeuvre-jében. Mert azt a Mozartot, aki 1791 tavaszán belefog Schikaneder nevű színigazgató-barátja gyorsan összeeszkábált operalibrettójának megzenésítésébe, már évek óta a halál gondolata kíséri s a legvigasztalanabb nyomorúság felhője árnyékolja be minden útján.

Figaro lakodalma
Mozart egyik legnagyobb remekművét, a "Figaro lakodalmát" 1786 május 1-én mutatták be először a bécsi udvari operaházban. A közönség legműveltebb elemei s a finomabb érzékű zeneértők azonnal megértették, hogy az újonnan bemutatott operában egészen kivételes zenedrámai géniusz szól hozzájuk. A "Figaro lakodalma" mégis hamarosan letünt a bécsi operaház műsoráról; s ugyanakkor sűrűn adták elő egy Martin nevű zeneszerző "Cosa rara" című operáját, melyet akkoriban nagy közönségsiker koronázott. Az akkori közízlés ugyanis a "Figaró lakodalmá"-t nehézkesnek, nagyon komplikáltnak és komoly elemekkel túlterheltnek találta. A százötvenesztendő előtti bécsi nagyközönségnek a Figaro nem volt elég "könnyed", nem volt eléggé "vígopera". Vissza