Mozart: A varázsfuvola/Don Juan

Előszó

A „Varázsfuvola" egy harmincöt esztendős költő műve; egy harmincöt esztendős zeneszerzőé, aki megjárva a nagy géniuszok sorsának minden mélységét és magasságát, ebben a műben számot vet egész életével, búcsút vesz tőle és elindul a halál felé. Bizonyos értelemben minden remekmű szembenézés a halállal s leszámolás az élettel; de a Varázsfuvolának fokozottan ez a jelentősége Mozart oeuvre-jében. Mert azt a Mozartot, aki 1791 tavaszán belefog Schikaneder nevű színigazgató-barátja gyorsan összeeszkábált operalibrettójának megzenésítésébe, már évek óta a halál gondolata kíséri s a legvigasztalanabb nyomorúság felhője árnyékolja be minden útján. Ezekben az években - a „Figaro lakodalma" és „Don Juan" után! - úgy látszik, minden reménye cserben hagyja, minden lehetősége elapad: az udvarnál mellőzik, Bécsen kívüli próbálkozásai nem járnak sikerrel, egy nehezen várt egyházkarnagyi állás helyett fizetésnélküli segédkarmesterséggel kell beérnie, családjában hónapról-hónapra nőnek a gondok, ő maga egyre súlyosabb kórságok béklyójában vergődik: az élet, amerre csak nézett, csupa megpróbáltatást, kínt és keserűséget tartogatott számára. S mégis, mikor a véletlen váratlanul új és nehéz művészi probléma elé állítja: felvillanó örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy népszerű színpadi munkát írjon - egy külvárosi színtársulat ponyva-műsora számára. Vissza