Előszó
Részlet a műből:
"Apja a "vak Leib", így vette feleségül anyját, a "vörös Slatket":
A "vak Leib" olyan legény volt, akinek a neve jó csengésnek örvendezett a városkában. Selig cipésznél...
Tovább
Előszó
Részlet a műből:
"Apja a "vak Leib", így vette feleségül anyját, a "vörös Slatket":
A "vak Leib" olyan legény volt, akinek a neve jó csengésnek örvendezett a városkában. Selig cipésznél dolgozott (ugyanannál a Selignél, akinek a felesége minden évben lebabázott). Olyan munkás volt ez a Leib, akihez foghatót nem lehetett találni az egész világon! Arany keze volt! Képes volt arra, hogy elkészítsen egy pár "kétszeresen varrott" csizmát. Más szóval: két talpat fektetett egymásra, úgyhogy lépcsőzetet alkottak és az egyik lépcsőfokot sárgával, a másikat feketével varrta körül. Ő maga találta ki ezt a divatot s mikor húsvét első napjaiban megjelent az utcán ebben a csizmában, az emberek összeszaladtak, hogy a csodát megbámulják. Valamennyi legény egyenesen belebetegedett az irigységbe s mindegyik pont ilyen csizmát kívánt: "kétszeresen varrottat", egy sort sárgával és egy sort feketével. De senki sem tudta a fortélyt Leibtől eltanulni. Ő maga hallani sem akart róla, hogy hasonlót varrjon másvalakinek, bárha aranyhegyeket igértek neki: "A magam számára csináltam és rajtam kívül senki sem hordhat ilyen csizmát."
De mit használt mindez, mikor Leib "galambvadász" volt és dolgozni nem akart! A legforgalmasabb időszakban, például húsvét előtt vagy ősszel, mikor a munka csak úgy égett a kezekben, elég volt, hogy Leib egy füttyöt halljon az ablak alatt - tüstént kidugta fejét az utcára. S ha azt látta, hogy a gój, a pék, szabadjára engedte galambjait, félredobta a munkát, felmászott a tetőre, ahol galambdúca volt - és a következő pillanatban már ide-oda kúszott a városka valamennyi háztetőjén, egy pálcával terelgetve galambjait és elnézve, mint szárnyaltak fel az égbe, amely nyugodtan borult a városka fölé. Ha azonban a mester szólni merészelt neki, Leib az arcába vágta a csizmát, amelyen éppen dolgozott, letépte magáról kötényét s egy másodperccel később már nyoma sem volt. Még sohasem akadt munkahely, ahol akár csak egy félévig kibírta volna, sőt egy ízben még az is megesett, hogy megverte kenyéradó gazdáját. A cipész-céh ekkor elhatározta, hogy többé nem alkalmazza Leibet. De alig egy hétre rá Leib már megint dolgozott, ezuttal a "sárga Selignél."
Vissza