Móricz Zsigmond regényei és elbeszélései 4.

Előszó

Részlet a kötetből:

"A nagy, dupla tetejű földszintes ház úgy feküdt a rengeteg udvar sarkában, mint egy nagy bolhászkodó komondor.
Fényes tél volt, a tágas mezőket, a szalmakazlakat s a kútgémet is hó borította, de a nap csillogva fénylett a kora délutánon, mint valami tiszta fény, amelynek semmi melege nincs, egyetlen hópihe meg nem olvadt, csak szikrázott puhán, mint a pehely.
A ház tornácán mintha bolhák mozognának, egy-egy ember jő-megy, ki s be a vadszőlő kopasz vesszői közt. Egy főbolha, nagy hasú, kemény, barna öregúr, nagy pipával áll a lépcső tetején, s lassan pislogva nézdeli az udvart. Az utcáról pedig két kis fekete hangya közeledik, a jegyző s a legátus, lassan a bokáig érő hóban, vidáman diskurálva; ugyan miről tudnak a hangyák és bolhák beszélgetni?
A két hangya befordul a kapun, s lassan, apró lábaikon másznak beljebb, apró fehér állatkák futnak elő, pici harapósok, a nyakukban kolonc van, ami a lábacskáikat veri, s a fogukat élesen vicsorgatják, ami a két kis feketét szemmel láthatóan izgatja, s komikus mozdulatokkal igyekeznek udvarolni az állatkáknak, akik hozzájuk képest elég veszedelmesek.
Hanem megmozdul odafent a lépcsőn a főbolha a pipa mellett, s erre a kutyák elcsendesednek, s nagy karikával futnak az udvar hátulja felé, megzavarva a fekete varjakat, akik leszállottak a lóalmákra...
- Szervusztok, kedvesem - kiált a főbolha a pipa mellett, a verandán, s vastag mancsát elébük rázza.
- Szervusz, apa - kiált a falusi jegyző, aki feleségül vette ennek a főbolhának a legidősebb leányát, a Francit, aki voltaképp nem is az ő lánya, csak a feleségéé, aki neki második felesége lévén, első házasságából hozott leánya, a Franci, kicsit mindig idegen volt a házban, s így a vő is, a falu jegyzője, nem tekintette valóságos vőnek, inkább barátnak s cimborának.
- Kádár Pista legátus!... - mutatta be a jegyző a vékonypénzű szerény kis bolhát, aki pironkodva s törlészkedve tette bele vékony kezét a főbolha praclijába. Vissza