Móricz Zsigmond prózája

Előszó

Tanulmányaink nem azzal a szándékkal íródtak, hogy a Móricz Zsigmond munkásságával kapcsolatos kérdések egyikét is valamilyen formában lezárják, megoldottnak nyilvánítsák. Már csak azért sem, mert meggyőződésünk szerint az irodalomtörténetírásnak nincsenek és nem lehetnek lezárt aktái; legfeljebb egy-egy korszak adott eszmei lehetőségei szempontjából tűnhet véglegesnek, amit az író életművéről a szaktudomány megfogalmazott. Mert ahogy egyetlen író sem tette még feleslegessé a maga műveivel elődeinek és kortársainak az alkotásait, nem teszi az irodalomtörténeti-kritikai vizsgálódás sem azt a maga területén, holott minden ilyen munkának szinte categoricus imperativusa, hogy új szempontokat találjon vizsgálódásaihoz, hogy újat mondjon, új csapást vágjon az író művéhez vezető, már kitaposott ösvények mellett. Móricz Zsigmondról készült könyvünk nem szándékozik tehát sem vitatkozni a Móricz-monográfiákkal, sem tagadni a Móricz-irodalom oly jelentős eredményeit, amelyek Schöpflin Aladár, Féja Géza, Németh László, Sőtér István, Nagy Péter, Móricz Virág, Móricz Miklós, Czine Mihály, Vargha Kálmán, Kántor Lajos nevéhez fűződnek. Éppen ellenkezőleg: megállapításaikat mindig tiszteletteljes figyelemmel vettük tudomásul, azt tartva, hogy azok a Móricz Zsigmondról való tudásunk immár szerves részét képezik.
Amit sajnálatosan nélkülöznünk kellett munka közben, az a Móricz-filológia volt, amely, a jelek szerint még gyerekcipőben sem jár. Különösképpen a textológiai tanulmányok hiányát érzetük, mert nélkülük a szövegekkel való munka, a szövegolvasás elképzelhetetlen. Főképpen az olyan író esetében, mint amilyen Móricz Zsigmond volt, akinek művei mintegy mozgásban voltak, szövegállományuk néha többször is változott. Az olvasót, érthetően a kész mű, az író véglegesnek tartott szövege érdekli, az interpretáló azonban elgondolkodva áll meg a variánsok felett, és az elsőnek legalább olyan fontosságot tulajdonít, mint a definitívnek. Amaz az író elsődleges szándékairól és lehetőségeiről, emez esztétikai-lélektani arányérzékéről vall. Vissza