Kivilágos kivirradtig/Úri muri

Fülszöveg

Kivilágos kivirradtig:
A múlt század utolsó éveinek egyik István-estéjén elevenedik meg előttünk az a sokbeszédű, de munkára, tervekre már képtelen dzsentri-világ, amely végérvényes bukása előtt ellágyultan, anekdotázva vigasztalja önmagát. Mert minden álom összetörik ezen az éjszakán: mozgékonyabb gazdálkodásra, pénzre vágyó új emberek törnek be a mozdulatlanságba merevedett Alföld grófi birtokaira. S a bérlők modern elképzeléseit követni sem tudja - de nem is akarja a dzsentri. Ezeknek a szétmálló életeknek, kilátástalan sorsoknak, a boros kedélyeskedésbe, az ősi magyar életkedvbe fojtott szorongásoknak értő-ostorozó rajza a regény.
Zaklatott évek, társadalmi csalódások után, az otthon vibrálóan ideges légkörében, egy új szerelemtől megérintve, 1924 januárjában kezdi írni Móricz ezt a regényt. Először a Pesti Hírlapban jelenik meg folytatásokban, majd 1926-ban könyv alakban is.
Úri muri:
Vad szenvedélyek, izzó nyugtalanságok, reménytelen nagyot akarások regénye ez a könyv. Móricz Zsigmond az Úri muri-ban, talán legnépszerűbb regényébe, Szakhmáry Zoltánnak, egy különös, társai között magányos földbirtokosnak tragédiáját írta meg. Szakhmáry két asszony között vergődik: felesége, a gőgös és hideg Rhédey Eszter, és bájosan romlott kis parasztlány, Rozika között: ők ketten harcolnak a férfiért, s Szakhmáry Zoltán a teljesületlen álmokat, lángoló terveket vad dáridókba, paralgi mulatságokba, féktelen úri muri páratlanul gazdag regénye egy elsüllyedt világnak a vidéki magyar úri életnek: mély lélekrajzával, remek mellékfiguráival, izgalmas cselekményével, feszült légkörével az író nagyszerű életművéből is kiemelkedik. Amit Ady Endre verseiben vallott a magyar ugarról, azt mondta el ebben a regényben Móricz, hogy a zárójelenetben szimblikus képpel fejezze ki kérlelhetetlen ítéletét: "A tűz ropogott, az állatok, emberek veszettül bőgtek, ordítottak. A hajnalban az Alföld közepén egy tűzfáklya mutatott az égre, a tűz, a tűz, a szent tűz, amely minden rosszat megemészt... muri: Vissza