Elbeszélések

Előszó

Móricz Zsigmond
(1879-1942)

A legnagyobb magyar írók egyike volt; regénnyé, elbeszéléssé, művészi nyelven megformált alkotássá tisztult benne, a körülötte folyó élet. Mégis mindig a kivetettek közé tartozott, sohasem ismerte el a hivatalos társadalom. Másoknak ítélte oda az irodalmi nagydíjakat, másokat tüntetett ki címeivel. Móricz Zsigmond állandó anyagi nehézségekkel küzdött. Hogy megélhetését biztosítsa, apró újságcikkekben kellett szétszórnia tehetségét. A gyakori pénzszűke rövid, sebtiben kidolgozott írásokra váltatta fel vele nem egy művét. Legtöbbször nem volt ideje rá, hogy megérlelje témáit: keresnie kellett.
Mi volt az oka Móricz kitagadottságának? Miért idegenkedett a sokkal kisebb tehetségeket bőkezűen jutalmazó hivatalos Magyarország legnagyobb írójától, Móricz Zsigmondtól?
Móricz írói pályája 1910 és 1940 közé esett. Az uralkodó osztály, amely az államhatalmat a kezében tartotta és az egyedüli vezetésre hivatott rétegnek tartotta magát, ekkor élte legválságosabb éveit. Az egyre inkább öntudatosodó munkásság és parasztság kétségbevonta a hatalomhoz való kizárólagos jogát, beleszólást követelt saját sorsának az intézésébe. Az uralkodó osztály féltette érdekeit; védekezett. Elfojtotta a haladó szellemű mozgalmakat, hazugság-spanyolfalakkal igyekezett leplezni világa repedéseit, olcsó illúziókkal kápráztatta el az elégedetlenkedő tömegeket. Olyan írókra volt szüksége, akik fajsúlytalanok voltak, nem mentek a mélybe, nem néztek a mesterségesen teremtett látszat mögé, s így akaratlanul, vagy tudatosan közreműködtek a szemfényvesztés munkájában. Belső törvényszerűségeinél fogva ellene volt ez a kor minden igazi művészetnek, mert az igazi művészet mindig a valóságot ábrázolja, mindig a lényegre tör. S Móricz nagy művész volt. Ezért mellőzték, ezért igyekeztek háttérbe szorítani harmadrangú író mesteremberek mögött. Vissza