Előszó
A régi világ asszonyai úgyszólván gyerekleány koruk óta évente háromszázhatvanötször főztek ebédet. Csoda-e, ha tudtak főzni? Nem is azért kellett nekik a szakácskönyv, mintha főzni akartak volna megtanulni belőle, hanem csak bizonyos receptek érdekelték őket.
Ma azonban ezrével vannak nők, akik fölnőttek anélkül, hogy valaha is módjukban lett volna alaposabb főzési ismereteket elsajátítani és aztán akár a férjhezmenés, akár más körülmény arra kényszeriti őket, hogy mégis visszatérjenek ehhez az ősi asszonyi foglalkozáshoz. Akármennyire is fájlaljuk, hogy ma annyi nő van, aki főzni nem tud, ezzel a körülménnyel számolni kell és a mai modern szakácskönyv semmit sem tételezhet föl közismertnek.
De nemcsak azoknak hasznos pontosan elmondani, hogy miből kell állania egy átlagos család konyhai fölszerelésének, hogy hogyan kell tüzet rakni és edényt mosogatni, akik ezt nem tudják, de még a régimódi jó háziasszonyoknak sem árt konyhai ismereteiket revideálni.
Mert, mint minden dolog, a főzés módja is nagy átalakuláson ment keresztül a háború óta és a magyar konyha sem az többé, ami hajdan volt. Hogyne változott volna a konyha, ha megváltoztak a nők! És akármit beszéljenek is a régi világ visszasajnálói, egyben nagyot haladt a nő: megnőttek szellemi igényei. A régimódi, patriarchális szakácskönyvek, a maguk pontatlan, nagy általánosságban tartott receptjeikkel a mai nőt többé nem elégítik ki. Világos, szabatos utbaigazítást akar, hogy milyen anyagból hány grammot vagy decilitert kell venni, hogy hány személyre készül az étel és mennyi ideig tart elkészítése.
Azt hisszük, ez az első modern magyar szakácskönyv és reméljük, hogy mindamellett, sőt talán ép ezért a régi fő háziasszonyokat is ki fogja elégiteni.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal