Móra Ferenc útja 1917-1919. (dedikált példány)

Előszó

Az első világháborút a jövő történetírása valószínűleg az újkor és a legújabb-kor határmezsgyéjének fogja tekinteni, mik közt legalábbis oly mély a szakadék, mint volt a középkor és az újkor, illetve az ókor és a középkor között. Az első világháború keserű tapasztalatai és gyötrő tanulságai érlelték meg a polgárság legjobbjaiban azt a hitet, hogy az emberiség jövendője a munkásság kezébe van letéve: az elaggott liberalizmust a fiatal szocializmusnak kell felváltania. Közéjük tartozott-e Móra? Feleletül e kérdésre — nagyobbára még közkinccsé nem lett dokumentumok bemutatásával — azt az utat próbáljuk megrajzolni, melyet 1917—1919-ig járt be. Érdekes szemügyre venni egyes állomásait, mert világosan mutatják, hogy ő, aki alkatánál fogva egyáltalán nem volt forradalmár, mint lett azzá a progresszióért harcolva — s fényt vetnek arra, hogy a forradalom és a progresszió fogalma ez idő alatt osztálytartalmát tekintve módosult-e nála: átcsapott-e a radikális polgárság ideológiájából a szocialista munkásság ideológiájába?
JÓSLÁSOK
Idegeiben már századunk első éveiben érezte a forradalom közelségét. Legelső idevágó nyilatkozata 1903-ból való. A szerbiai tömeggyilkosság s a magyarországi postarablás szemében annak az erkölcsi fertőnek volt a jele, melyben a hatalmasok fuldokoltak, s annak az anyagi nyomorúságnak, mely a páriákat fojtogatta. Mindkét esemény „intő előjele annak a szörnyű katasztrófának, mely tüzes nyelvét régóta öltögeti már Európa látóhatárán, s előbb-utóbb felégeti a megvénhedt világot, hogy hamvain újabb, jobb, tisztább világ épüljön fel... Mert ez a dolgok örök rendje, ez a fejlődés mindig erőszakos útja, ez az élet törvénye.". Feszülten figyelte 1905-ben az orosz forradalom minden rezdülését, s így nyilatkozott a véres eseményekről: „Irtózatos harc, irtózatos eszközökkel, amely megdöbbent, de amely mégis a szabadság harca a zsarnokság ellen." 1911-ben szociális nyomorúságainkról írván megállapította, hogy „mentül inkább igyekeznek betemetni a vulkánt, mely idelent a mélységben forrong, annál hamarabb szétveti az ezt a veszni való ősvilágot". Vissza