Négy apának egy leánya

Előszó

Részlet a könyvből:
UTÓSZÓ AZ ELŐZŐ KIADÁSOKHOZ
Hát ez meg már micsoda? - ráncolja össze szemöldökét az olvasó. Ez az ur annyit se tud, hogy rendes ember nem szokott előszót olvasni, mert úgyis tudja, mi van benne? Az iró szabadkozik, mentegetődzik, enyhitő körülményeket talál ki magának, hogy az olvasót előre meggyőzze róla, milyen jószándéku ember ő és mennyire megérdemli az elnézést. De az olvasónak is van ám magához való esze, nem engedi magát előre levétetni a lábáról. Ha már rászánja magát, hogy regényt olvas, először megnézi a végét, ha az izlik neki, akkor elkezdi az elején, de az előszóhoz elvből nem nyul.
Elég tapasztalt olvasó vagyok hozzá, hogy tisztában legyek az előszók hiábavalóságával. Hiszen éppen azért irók utószót, mert annak mégis több kilátása van az érvényesülésre. Az olyan, mint az exhumálás; nem mindig érdekes, de mindig föl lehet róla tenni, hogy az lesz.
Aztán meg ez a könyv olyan különös műfaj, hogy meg is kivánja az ilyen előrebocsátott függeléket, ami különben regényhez nem illik. Hogy micsoda műfaj, azt én se tudom, dehát az nem is énrám tartozik, hanem a kritikára. Én regénynek szántam, de ugylátszik, magam se voltam benne biztos, hogy csakugyan az-e. Valahol a könyv vége felé ki is fejeztem ezt a kétségemet, az irva, kitelik a kritikától, hogy azt mondja a könyvemre, ez nem is regény. Vissza