Móra Ferenc, a vezércikkíró (dedikált példány)

Előszó

A huszadik század első évétől kezdve egymást érő háborúk jelezték, hogy a feszültség nőttön-nő a Föld új felosztására készülődő nagyhatalmak közt, s fokozódása katasztrófát fog majd okozni. Móra érezte, és tudta, hogy világháború fenyegeti az emberiséget. 1905-ben vetette papírra megdöbbentő jóslatát: »Közel az idő, mikor lángbaborul az ég az egész művelt világ fölött. Már látszanak villanásai és hallik tompa moraja a legszörnyűbb förgetegnek, melyhez hasonló még sohasem zúgott az emberiség feje fölött. Az a förgeteg és az a láng a kétszerkettőnél biztosabban eljövendő igazi világháború minden pompájával és nyomorúságával el fogja temetni a ma egész civilizációját«.
A jóslat teljesült. 1914-ben kitört az első világháború. Látszatra Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása, valójában azonban két hatalmi tömb — a központi meg az antant — versengése miatt zúdult e csapás az emberiségre. A Balkán ugyanis régóta ütközőpontja volt az érdekeiknek. A monarchia és Olaszország rovására egyre erősödött itt Oroszország befolyása; a monarchia megcsökkent befolyása növelésére fogott fegyvert, Uralkodó osztályai természetesen titokban tartották hódító szándékukat, s nemes bosszúra lázító jelszavakkal annyira felkorbácsolták a szenvedélyeket, hogy a városok népe zászlólengető, tüntető csoportokba verődve megtorlást követelt. Móra maliciózusan jegyzi meg erről az egetverő lelkesedésről és fogcsattogtató haragról, hogy a tömegek Ferenc Józsefet ünneplik — és a Kossuth-nótát éneklik.
Világosan látta tehát, hogy a hatalmasoknak sikerült gyengénket — hazafiságunkat — kihasználva imperialista őrületbe kergetni a magyarságot, s úgy intézni, mintha a háborút nem is ők, hanem a nép követelné. S írónk ebben az örömujjongásban merte vállalni az ünneprontó szerepét. Mások a háború kívánatos voltáról beszéltek, ő rémségeit ecsetelte. »Nem kellett hívni, jött magától, a világot átérő árny, mely évek óta rávetődött életünk minden mozzanatára, testté sűrűsödve lépett elő a ködből, mint az a szörnyű óriás a Goya híres képén, aki talpaival vonagló országokon állva, szörnyű markával ezrével rakja szája rettenetes odvába az embereket örömeikkel, reményeikkel, a boldog és békés életről való álmaikkal." Vissza