Mónus Ferenc

Előszó

A legősibb és leginkább alakítható, formálható anyag Vásárhely életében az ember itteni megjelenése óta jelentős szerepet töltött be. Az agyag megmunkálása évezredes múltra tekint vissza e városban. A kerámiahagyomány az új kőkort és napjainkat töretlen ívvel kapcsolja össze. A neolitikum hatalmas gabonatárolóitól az Alföldi Porcelángyár festett étkészletéig a kerámia megjelenési formája a történelmi-társadalmi fejlődés során természetesen változott. E változás értékes, gazdag korszakát jelentette az a másfél század - a XVIII. sz. közepétől a XIX. sz. végéig - amelyben a népi fazekasság virágzott.
A kézműves termelést a nagyüzem törvényszerűen váltotta fel. Egy-egy fazekas keze nyomán él már csak a népi kerámia egyszerű, tiszta formakincse. Az egy ujjon megszámlálhatók egyike, a legfiatalabb, de remélten nem sorzáró Mónus Ferenc fazekas népművész. Nem a divat miatt sok helyen feltámadt utóérzéssel találkoztunk nála, mert a tiszta forráshoz családi hagyományként kapcsolódik egész munkássága. Ezért egyáltalán nem meglepő az a hűség, az a népművészettel való teljes azonosulás, mellyel edényeit formálja, készíti. Ez a hűség egyaránt érvényes edényfajtáira, a formára és a díszítő motívumokra. Vásárhelyen a fazekasokat nem véletlenül, hanem legáltalánosabban használt edényeik miatt tálasoknak is nevezték. Mónus Ferenc termékválasztékában a tálaknak, tányéroknak leggazdagabb a skálája. Butykosok, butellák, Miskakancsók jelentik munkássága egyéb területeit. Ezek eredeti funkciója a változott körülmények között módosult ugyan, de formájuk változatlan. Az egyszerű formákon az eredeti zöld, barna mázak és a csucsi "porcelányosok" fehér alapon kék mintái régi szépségükben tovább élnek, izzanak Mónus Ferenc fatüzes kemencéjében. A forma és szín mellett a népi fazekasság lényegét adó díszítő elemek is igazi bábjaikban, ízességükben térnek vissza. Írókája csövéből erőltetettség nélkül kerülnek edényeire a kedves madár, kakas és stilizált növény-, levélmotívumok. Vissza