A Pál-utcai fiúk

Előszó

Részlet a könyvből:

Háromnegyed egykor, épp abban a pillanatban, mikor a természetrajzi terem katedra-asztalán hosszú és sikertelen kísérletek után végre-valahára, nagynehezen, izgatott várakozás jutalmául a Bunsen-lámpa színtelen lángjában fellobbant egy gyönyörű, smaragdzöld csík, annak jeléül, hogy az a vegyület, melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre festi a lángot, a lángot csakugyan zöldre festette, mondom: pont háromnegyed egykor, épp abban a diadalmas minutumban megpendült a szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli s ezzel minden komolyságnak egyszeribe vége szakadt. Az ablakok tárva-nyitva voltak a meleg márciusi napon s a friss tavaszi szellő szárnyán berepült a muzsik a tanterembe. Valami vidám magyar nóta volt, ami a verkliből indulónak hangzott s olyan csinadrattásan, olyan bécsiesen pengett, hogy az egész osztály mosolyogni szeretett volna, sőt voltak, akik valóban mosolyogtak is rajta. A Bunsen-lámpában vígan lobogott a zöld csík s ezt valahogyan még csak bámulta az első padból néhány fiú. De a többiek kinéztek az ablakon, amelyen át a szomszédos kis házak teteit lehetett látni, s a távolban, az aranyos déli napon a templomtornyot, melynek óráján a nagymutató vigasztalóan haladt a tizenkettős felé. És hogy kifigyeltek az ablakon, a muzsikával együtt más, ide nem tartozó hangok is jöttek be a terembe. Tülköltek a lóvasúti kocsisok, valamelyik udvaron dalolt egy cselédlány, de egészen mást, mint amit a zongora-verkli játszott. És izegni-mozogni kezdett az osztály. Némelyek turkálni kezdtek a padban a könyveik közt,, a rendesebbek megtörülték a tollaikat, Boka becsukta a kicsiny, piros bőrre bevont zsebtintatartóját, melynek igen ügyes szerkezete volt, úgy hogy sohse folyt ki belőle a tinta, csak akkor, ha zsebrevágta az ember, a Csele összeszedte a lapokat, amelyek nála a könyveket helyettesítették, mert a Csele gígerli volt és nem pakolta a hóna alá az egész könyvtárat, mint a többi, hanem csak a szükséges lapokat szokta volt elhozni, ezeket is gondosan elosztva összes külső és belső zsebeiben, a Csónakos az utolsó padban akkorát ásított, mint valami unatkozó víziló, a Weisz kifordította a zsebét és kiszórta belőle az összes délelőtti morzsákat, melyek ama kifliből maradtak ott, amelyet Weisz a tíz órától egy óráig terjedő időközben a zsebéből evett ki darabonkint, a Geréb csoszogni kezdett a pad alatt a lábával, mint aki úgy tesz, mintha föl akarna állani, a Barabás pedig minden szemérem nélkül terítette a pad alatt térdére a viaszkos vásznat, nagyság szerint rakván bele a könyveket, s majd egy szíjjal akkorát húzván rajta, hogy a pad is megreccsent és ő maga belevörösödött, - egyszóval mindenki előkészületeket tett a távozásra s csak egyedül a tanár úr nem vett tudomást arról, hogy öt perc mulva vége lesz mindennek, mert a tanár úr végighordozta szelíd tekintetét a sok buksi gyerekfej fölött és így szólt:
- Mi az? Vissza