Molnár Elek keramikusművész

Előszó

Molnár Elek a mai magyar kerámiaművészet jelentős alakja. Az egykori nagykőrösi kályhások ivadéka is eljutott az „Értől az Óceánig", - befutotta pályáját, maradandó életművet hozott létre csöndben, termő bőséggel. Teljesítményének egyedi bája és hamvassága az, hogy szakmailag kifogástalan minden alkotása, mesteri szinten érti és alkalmazza a technológiát. Másik erénye, s ez művészetének lényege egyben, hogy - alkalmazott kerámiái mellett, - ízig-vérig szobrász, a plasztikai formálás végérvényessége határozza meg munkássága általános minőségét.
Felemelkedésének története dióhéjban: 1916-ban született. Nagykőrösön végezte általános és középiskoláit, most is itt alkot kerámiákat, szobrokat, érmeket. Kitüntetéses diplomával végezte el 1939-ben az Iparművészeti Főiskolát Budapesten, melynek tanára lett. Itáliai ösztöndíjas is volt, műveit bemutatták nemcsak az ország számtalan városában, hanem Moszkvában és az itáliai Faenzában is, ahol olasz majolikatechnikával festett vázáját közgyűjteményben helyezték el. Két évtizedig, - 1950-69 között vezette az általa alapított Nagykőrösi Képzőművészeti Kör kerámia- és szobrászszakkörét, hosszú ideig, - 1958-tól 1976-ig a Képzőművészeti Alap Kivitelező Vállalata kerámiarészlegének vezetője volt. Szerepelt az 1937-es párizsi világkiállításon és 1939-ben New Yorkban három kerámiaszoborral, Nápolyban „Pietájá-val, Frankfurtban, Rigában és Leningrádban is, - mindenütt osztatlan sikerrel. Munkásságát 1972-ben a „Szocialista Kultúráért" kitüntetéssel és 1986-ban a Pro Urbe Nagykőrös díjjal ismerték el. Vissza