Zeneesztétika I.

Előszó

„Zeneesztétika" a zeneművészet mivoltára vonatkozó rendszeres okfejtés tudománya. Mint minden szellemtudomány, ösztönből, intuícióból keletkezik és a nyelv képletezésével igyekszik a homályos sejtelmet világos építkezésre váltani. Ez a törekvése mindig határolt marad, mert a logikai kategóriák, vagyis minden bölcselet alapja, a belátó elmét jellemzik csupán, nem pedig azt a rejtélyes tudatalattit, ami a filozófiai ösztön maga. Mivel az elme azt is belátja, hogy gondolatszerkezetei sohasem jellemzik tökéletes egybevágással a gondolat emberi teljességét, mivel az elme világosan látja, hogy a logikai gondolatnak más a szellemi „matériája", más az alapvető lényege, mint annak a misztériumnak, amiért egyáltalán létesülnie kell: azt is be kellett látnia, hogy a logikai rendszer maga merev és sohasem teljes filozófia.(„ Tudatosítani a lényegében tudattalant" minden valódi filozófia paradoxiája.) Summa philosophia s így teljes esztétika is (mint a bölcselet egyik autonóm szférája) csak úgy keletkezhet, ha gondolatrendszerén fölül még egy olyan alapeleme van, mely igenis érezteti a filozófia titokzatos forrását, mert azzal homogén. S ez a logikától független, szupraszellemi valami - a bölcselet misztériumának nyilvánvaló szimbóluma - a gondolatrendszert magasabb egységgé tevő művészi forma. Nem a gondolatokon magukon át, csak az egész rendszert a filozófián is túlemelő, élő metafizikumon át: a formán, a szavak fölött és között lebegő, megmagyarázhatatlan szellemi fluidumon át jut mondandója lényegéhez az író és teljes áthasonuláshoz az olvasó. Zeneesztétika: a zeneművészet bölcselete az irodalom formaművészetébe foglaltan.
Miért írunk filozófiát? Hogy monumentumot állítsunk a Világ teljességével szembeni beállítottságunknak (világnézetünknek). És itt átvitt értelemben is helyénvaló a „beállítottság" fogalma, mert a világnézet, legbelső lényege szerint, valóban mámort jelent: a szédületnek azt a nemét, mely a Világtól nyert mondhatatlan megdöbbenéssel jár. Vissza