Mókolók/Revans

Fülszöveg

"Kik is azok a mókolók"? kérdezheti - joggal - az olvasó, hiszen ez a szó a több kötetes magyar Értelmező Szótár szerint egyszerűen - nem létezik. Pedig "mókolók" vannak, ezt magunk is tudjuk, mindennapi tapasztalataink alapján, és a szerző segítségével most tudatosíthatjuk is, hiszen ha igaz (volna) a tétel, hogy a "munka tette az embert emberré", akkor most rádöbbenhetünk, hogy a "mókolás" tette-teszi, azaz zülleszti vissza - legalábbis napjainkban - öntudatlanul is tudathasadásos ember-állattá.
De kik is konkrétan azok a "mókolók"? Nos, ők valamiféle karbantartó (?) üzem munkásai, akik más cégekhez "járnak ki" holmi lerobbant gépeket "mókolni" ... Világos, nemde?
Merthogy a regény fikciója szerint a "mókolás" látszattevékenység, konkretizálása tehát nem is szükséges, hiszen nem arról van szó, hogy mit csinálnak, hanem arról, hogy hogyan csinálják. Persze, nem csak a mókolást, hanem az életet.
És arról, hogy hogyan szervezi mindezt - irodalmilag hitelesen - regénybe a szerző, aki már a tördeléssel is formát bont. Ami önmagában csak formai "riszálásnak" hatna, csakhogy ezek a dialógusoknak álcázott áriák voltaképpen ária-paródiák; amelyek "arról szólnak", hogy már csak szóvirágokkal felcsicsázott (vagy elalpáriasodott) verbális panelekben tudunk egymással kommunikálni, amelyek banalitása, semmitmondó üressége az emberlétet meghatározó dialógus paródiájává zülleszti kommunikációnkat és így emberlétünket is.
Szerzőnk műve alcímében "ármányt és (kevés) szerelmet" ígér. Mindkettőt teljesíti is. Mármint ha az ármány csak egy jobb sorsra végképp nem érdemes, azaz egy kívül-belül gusztustalan fráter ellen irányul, s a "kevés szerelem" pedig leginkább a nyers nemiség: szóban és tettben.
Egy szóval: horror. Méghozzá hétköznapi horror, tehát majdhogynem észrevehetetlen, mert annyira megszoktuk, annyira életünk részévé vált, mert - bebizonyosodott? -, hogy így is lehet élni, vagy inkább túlélni ezt a már-már elviselhetetlen, minőség-nélküli életet: a megalázást, az (önként vállalt?) megalázkodást, az emberléthez méltatlan élet imitációját.
A mindennapok horrorját.
Ami - szerves folytatásaként a Mókolók-nak - valódi horrorrá emelkedik és fajul a Revans-ban, a másik kisregényben, mintegy a Mókolók-at is ellenpontozva, kiegészítve és magyarázva: itt az egyetlen főhős hasadt lelkű, s immár patológiás ön- és közveszélyes rúgkapálódzásaiban.
Talán ő vesz itt revans-ot a "mókolókért" és persze, önmagáért. De az ő "revansa" úgymond devianciába torkollik-torzul, hiszen embervoltának MÁSIK fele lázad fel - skizofrén módon - az egyik ellen, azaz a konvencionálisan még bevett, azaz elfogadható magatartás-modell ellen.
Az író kérdése kimondatlanul is az, hogy miért van szükség két személyiségre ott, ahol voltaképpen egyetlen ember próbál "mókolgatni" igaz, ő már kvázi értelmiségi szinten - túlélni.
De - szerencsére - Tóth Gábor Ákos könyve mindezt olyan szórakoztatóan, mulatságosan jeleníti meg, hogy a kötet letehetetlenül izgalmas olvasmánnyá válik, amelyen egyszerre derülünk, borzongunk, röhögünk - és ha akarjuk, ha nem - elgondolkodunk... Vissza