Mohy Sándor

Előszó

Kis életterű kultúrákban gyakoriak a polihisztorok. Mohy a művészet terén polihisztor; Litteczky Endre a Szamos-parti agyag szobrászát fedezi fel benne, mégis festő és művészpedagógus lesz, s kiváló művészeti író, festészetében pedig mindent átfogó világteremtésre vállalkozik, s hat évtizede ennek az épületnek a köveit faragja, illesztgeti, s falazza egymásra.
Őserők érzékeltetésére született művész. Első műve - egy szobor: az Ősember. A Kopasz-part tájékán villant elő, a víz és a humusz között az a kék agyagrétet, amelyből, akkor már hetek óta gyúrta, belső kényszertől, meg a sorssal szembeni tehetetlenségtől hajtva fekvő alakjait, modellként társait, a többi tizennyolc-tizenkilenc éves fiút állítva be, akik elvégezvén a középiskolát, egy még szédült társadalom alaktalanságában sem pályát, sem munkát, sem jövőt nem választhattak maguknak.
Szatmárnál folyamszerű folyó már a nem messze még Kis-Szamos. Itt már: Szamos. Vize évszakonként, szeszélye szerint öblösíti, tölti, szélesíti, omlasztja a meder és a part homokrengetegét. Akkor, hatvan évvel ezelőtt hatalmas harcsákat fognak ki mélyéből, nyaranta (ma is) puffadt hullákat vet ki magából az örvény, s egész fatörzsek, ólak, háztetők imbolyognak a tavaszi ár hullámain. Virtuskodó fejesugrásokra, kockázatos csónakkirándulásokra, nyári tekergésekre csábító, örökké kalandra ajzó és váratlan kalandokat rögtönző-rejtegető szabadtéri műterem! Egész festőiskolát nevelt magának, hiszen Popp Aurél, Litteczky Endre, Tóth Gyula, Csengery István, Zolnay Géza, Szopos Kálmán legszebb tájképei a Szamosban tükröződnek. Aztán egy szép napon ezek a fiúk, Mohy Sándor és társai megpillantották a gyönyörű, kék agyagfalat, lesimították (lyukak tátongtak benne, tiszavirág-lyukak). Az olajosan csillogó felületbe Mohy előbb egy-egy fejet, hátat, majd egész női aktokat rajzolt vesszőirónnal, egy kicsit ki is domborította, aztán jött a nagy víz, s lemosta az egészet. Később kivájja az agyagot a falból, szobrokat gyúr belőle, s az egyiket, a gyurmából éppen csak előderengő, abból még kiszakadni sem tudó, torzonborz emberkét ráteszik egy deszkára (szintén a Szamos hozta Pálfalva felől), s elindulnak hazafelé. Alig fordulnak le a töltésről a város felé, amikor magas férfiba ütköznek az első utcasarkon: "Mit visztek, fiúk? Mi ez?" "Ősember" - vágja rá az egyik. "Ősember!? Mutasd! Ki csinálta? Te? S még mást is tudsz mintázni? Majd küldök valakit, aki kiönti gipszbe, s adsz nekem is egyet, igaz?"
Litteczky Endre volt. Az első mester és mecénás.
Jelképes erejű kezdet ez a véletlenül ősembernek sikeredett teremtő pillanat. Noha a szobrászatról csakhamar átvált a festészetre, ez a kis 30x30 cm-es plasztika érzékletesen előrejelzi a vaskézzel megfegyelmezett s az építés szolgálatába kényszerített, robbanó-robbantó energia működését, amely - a tanulmányi évek termését leszámítva - oly különös, művészetünkben egyedülálló izgalommal telíti valamennyi művét. Mintha valamennyi festményét ugyanabból a "sárból" gyúrná azóta is, amelyből a most ébredező tudat, "az első ember" ösztönös arcképét mintázta meg a Szamos-parti agyagból: a teremtés aktusának fenségességét, a vajúdás értelmét, a meglévőben rejlő ismeretlen felfedezésének gyönyörét sugározza műve.
Honnan gyűjtötte, milyen ős-forrásokból merítette elemi hivatásérzetét s az őserőt, mely alapvetően jellemzi művészetét mindmáig? Vissza