Mohácstól Mekkáig

Előszó

Ez az írás régmúlt idők hadviseléseiről szól, amelyek - legalábbis a vezérek vélekedése szerint - szent és igaz eszmékért zajlottak, de valójában a társadalom láthatatlan vastörvényei szabták meg őket. Így hát ebben a könyvben harcokról, a katonai elitek és csapatok összecsapásairól, hódító és honvédő háborúkról lesz szó. A pacifisták tegyék félre ez írást, nem nekik szerzettem. Aki viszont vágyódik az olyan békére, mely megfelel az emberek nagy többsége viszonylagosan szabad életének, az kísérelje meg elolvasni, mert a háborúk szörnyűségeinek felfogása nélkül annyit ér a békevágy, mint mikor a strucc - üldözői elől - homokba dugja a fejét. Erőszaknak csak erőszakkal lehet véget vetni.
A XVI. századi muszlim hívők a prófétájuk által kilátásba helyezett Paradicsomon inneni világot két részre: az Iszlám Földjére és Káfirisztánra osztották fel. Ahol tehát nem a mekkai próféta hitén élnek az emberek, az Káfirisztán, és ott a tévelygés ösvényén járnak a hitetlenek. Azért Káfirisztán, mert túl esik a Káf hegyén, mely a Pokolt elválasztja a Paradicsomtól. Mohamed meghagyta, hogy idővel Káfirisztánt szent harccal az Iszlám Földjévé kell változtatni. A szent harc nemcsak erény, de vallási kötelesség is. Aki ebben a harcban kiissza a vértanúság serbetét, az egyenesen a muszlim Paradicsomba költözik, ahová egyébként oly nehéz bejutni, mint tevének a tű fokán átbújni, mert az olyan hely, ahol az elképzelhető összes érzéki élvezetekben bőségesen részesül az üdvözül muszlim. Káfrisztánban kifizetődik a szent harc: ha élve megússza, úgy törvényesen, erényeit szaporítva fosztogahat; ha meg elesik, rögtön a Paradicsomba kerül. De Káfirisztán urai mit állíthattak szembe ezzel a roppant nagy hajtóerővel? Aki kíváncsi rá, megtudhatja ez írásból! Vissza