Mohács és a reformáció

Előszó

Magyar református lelkipásztor alkotta meg a legszebb "történelmi körkép"-et a mohácsi veszedelemről. Ezekben a fájdalmas és ünnepies emlékezéssel teljes napokban mindnyájunknak, magyar református lelkipásztorokul kezünkbe kellene vennünk s mély áhitattal ismételten is átolvasgatnunk a Baksay Sándor Dámáját. De a mindenütt kiütköző főcélzata ennek a véres árnyakkal teli s mégis néhol egészen idyllikusan vonzó műnek nem is csak mihozzánk, református papokhoz szól, hanem szól minden gondolkodó, hű és becsületes, igaz magyar emberhez. Ez a főcélzata a Dámának arra irányul, hogy a hazaszeretet remegő féltésével és a jövőbelátás szorongó aggodalmával távoltartson a mohácsi vész képétől és értékelésétől minden felkezetieskedő felfogást. A mohácsi sír fölött az egész, egy és oszthatatlan magyar nemzetnek mindörökre csak sírni, gyászolni és tanulni valója van - ezt hirdeti félreérthetetlen célzásokkal, sőt külön e célra beszőtt kitérésekkel is a Dáma irója -: a történelmi magyar nemzet egyes, akár sociologiai, akár vallási értelemben vett alkotó tényezőinek, tehát a különböző társadalmi osztályoknak, illetőleg keresztyén egyházaknak egymást vádolniok és tenniök felelősekké e sír megásásáért, alaptalan és értelmetlen, balgatag és bűnös dolog. Már négyszáz évvel ezelőtt is az volt, mennyivel inkább az ma! "Urak! Az ég szerelmére! Ne feledjétek, hogy Kárpátoktól Adriáig és Háromszéktől Somorjáig csak ez a két kéz emelheti egyenesre azt a zászlót Szalkai érsek és Belvardi Timotheus, ha úgy tetszik; vagy Pázmány Péter és Alvinczy Péter, ha ez jobban tetszik; vagy Esterházy Miklós és Rákóczy György, ha ez legjobban tetszik: a két államalkotó elem. Mert ha ezek így nem tetszenek, akkor Hóhér Pál és Kollonits következik." Vissza