Mögöttem a XX. század (dedikált példány)

Fülszöveg

Szívesen írok néhány ajánló sort régi kollegám és barátom, Dr. Preisich Péter visszaemlékezései elé. Ahogy a kéziratot böngészem, minduntalan kedvenc ifjúkori olvasmányom, az ógörög Plutarchos Párhuzamos Életrajzai tolulnak eszembe. Úgy tűnik, újra és újra fel-felbukkanó pszichológiai és szociológiai szabály az emberi életpályák párhuzamossága. Hiszen igen sok hasonlóság és azonos módon végbement esemény fedezhető fel a mi kettőnk, de meggyőződésem, hogy még sok-sok kortársunk útkeresései, vergődései és sikerei, kudarcai és örömei között! Igaza van barátomnak, Preisich doktornak: mi mind, akik az első világháborút követő években születtünk és remélhetőleg még a század-, egyben ezredfordulót is megérhetjük, az áldott és sokszor elátkozott huszadik század gyermekei, tanúi és végigszenvedői vagyunk!
Jellemző már az is, ahogy megismerkedtünk: a véres 1944-es esztendőben a kolozsvári katonai börtön egyik cellájában foglyokként kötöttünk barátságot. Ezt követően együtt tanultunk a kolozsvári, majd a budapesti orvoskaron, párhuzamosan éltük át az ötvenes évektől kezdve az orvosi hivatás, a kutatás és a praxis buktatóit és felemelkedéseit. Voltak évek, amikor még közös kutatásra is adtuk fejünket. Ellenben voltak olyan hosszú évek is, amikor mégcsak nem is találkoztunk! De utána elég volt csupán néhány óra, hogy rövid utalásokból is értsük egymás szakmai és emberi gondjait, elmesélt zsákutcáit és kitörési próbálkozásait! Míg én agykutató, egyetemi oktató lettem, Preisich barátom vezető belgyógyász-tanár, a hazai gasztroenterológia külföldön is elismert kiválóságává vált, szinte ugyanazokban az években! Nem csoda, hogy a párhuzamosság gondolata azonnal felötlött bennem e munka elolvasása nyomán, amely, érthetően, igen kedvező visszhangot keltett bennem.
Úgy vélem, hogy Preisich Péter műve, amellett hogy izgalmas kordokumentum, hiteles és őszinte könyv. Ezért szívből ajánlom minden nemzedék érdeklődő és komoly szellemi kalandra kész olvasóinak! Vissza