Modern magyar művészet a Kolozsváry-gyűjteményben

Előszó

Részlet a könyvből:

A Műcsarnok 100 éves fennállása óta többször is folytak már viták arról, hogy mi legyen az intézmény feladata. Ma is ilyen indulatok kereszttüzében állunk, s addig is, míg a kedélyek lecsillapodnak, megnyugodva tapasztaljuk, hogy vannak vitathatatlan tények a magyar művészet újabb kori történetében. Senki sem tudja tagadni, hogy a legfontosabb magángyűjteményeknek időnként a nyilvánosság elé kell kerülniük. A Vass László-gyűjtemény és a László Károly-gyűjtemény után most a győri tanár és expolgármester, Kolozsváry Ernő "életműve" következik.
Minden komoly gyűjtő megpróbálja újraírni a művészettörténetet. Kolozsvárynak ez már jóval a rendszerváltozás előtt sikerült, oly mértékben, hogy reálisabb keresztmetszetet nyújtott az 1945 utáni progresszív művészetről, mint a hivatalos múzeumok állandó kiállítása. Rengeteg esetben fordultak hozzá kulcskarabokért hazai és külföldi kiállítások rendezői. nagymértékben Kolozsváry gyűjtőtevékenységének köszönhető, hogy a szakemberek, sőt a művészek között is kirajzolódott az a fővonulat, mely elkezdődött az Európai iskolánál (s háború előtti előzményeinél), folytatódott Veszelszky Bélával és Korniss Dezsővel, Bálint Endrével, illetve követőikkel, majd az Iparterv-kiállítás absztraktjaival (mint Keserü Ilona, Nádler István, valamint a csoporthoz nem tartozó, de hasonló szellemiséget vállaló Deim Pál) és Kondor Bélával. Más megközelítésben, nagyvárosi realista, Román György vagy a fényfestészetet groteszkbe oltó Tóth Menyhért. Vissza